
Deutsch Tamás olyat mondott, amire senki nem számított. Szájer Józsefről beszélt egy interjúban.
Folyamatosan „baráti” tűz alatt voltunk az Európai Néppártban, „az egész olyan volt, mint egy toxikus munkahelyi környezet” – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az Indexnek.
Úgy gondolja, szélesítette, bővítette a mozgásterüket, hogy 2021-ben kiléptek a Néppártból. Szerinte úgy érezték magukat, „mint a Kádár-korszakban, ahol a folyamatos öncenzúra teljesen szétzilálta a rendszerkritikus értelmiséget”. Deutsch ma arra lát esélyt, hogy akár már a jövő júniusi EP-választás előtt csatlakozhat a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjához és frakciójához.
Az interjúban szóba került Szájer József is. Ő volt az a fideszes EP-képviselő, aki 2020 decemberében mondott le mandátumáról, miután a kijárási tilalom idején részt vett egy brüsszeli melegorgián, és a rendőrség elől az ereszcsatornán lemászva próbált elmenekülni.
„Szájer Józsefnek szerintem már újra játékban kellene lennie, mert szükség van a tudására és a tapasztalatára, de az esetleges visszatérése az ő személyes döntése”
– fogalmazott Deutsch. Szájer helyzetét leginkább egy olyan sportolóéhoz lehet hasonlítani szerinte, akinek volt egy súlyos sérülése, de már újra teljes értékű edzésmunkát végezhet.
„Hogy pontosan mi lehetne a feladata, mi lenne a kontribúciója – hogy ilyen okoskodó kifejezést használjak –, azt nem tudom, de szeretném, ha újra a pályára lépne”
– tette hozzá.
A Fidesz EP-képviselője arról is beszélt, hogy „Józsi soha nem tagadta a szexuális irányultságát, de valóban nem tett a nagy nyilvánosság előtt manapság oly divatos bejelentést, coming outot.” Deutsch szerint ez magánügy, és nem lehet kötelezően elvárni egy közszereplőtől, hogy nyilvános önvallomást tegyen a szexuális irányultságáról. „Kíváncsi leszek majd, hogy az LMBTQ-közösséggel oly annyira rokonszenvező liberális és baloldali politikusok és megmondóemberek hányszor fogják majd őt – nyilvánvalóan az európai értékek nagyobb dicsőségére – simán »lebuzizni«. Nincsenek illúzióim” – tette hozzá.
Deutsch Tamás az interjúban beszélt arról is, hogy a nyugat-balkáni bővítés az Európai Unió stratégiai érdeke lenne. Deutsch szerint Brüsszel tesz erre, ami mögött ő a nyugat-európai elitekre jellemző gyávaságot látja.
„A Nyugat-Balkán olyan, mint egy tárt karokkal felénk szaladó gyönyörű nő, aki át akar ölelni bennünket, de mi hülyén viselkedve eltoljuk magunktól”
– fogalmazott a Fidesz EP-képviselője. Deutschnak meggyőződése, ha a következő negyed évszázadban végleg megroppan valami az EU-ban, akkor annak az egyik oka biztosan a nyugat-balkáni bővítés elmaradása lesz.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!