
Újabb csapás: Azonnali hatállyal kizárnak magyarokat EU-s támogatásokból. Újabb uniós támogatást buknak az alapítványi egyetemek. Az egyetlen felelős: Orbán Viktor és korrupt kormánya.
Az Erasmus és Horizont után a COST Akció pályázatok is mehetnek a levesbe az alapítványi egyetemeken
– írja a Twitteren Kemenesi Gábor virológus, a pécsi egyetem adjunktusa.
A COST (Európai együttműködés a tudományos és műszaki kutatások területén) egy ötven éve működő, kutatási és innovációs hálózatok számára létrehozott finanszírozási ügynökség, amely az úgynevezett „Akciókon” keresztül igyekszik összekapcsolni kutatási kezdeményezéseket Európa-szerte. Ezekben a négy évre összeálló, interdiszciplináris kutatásokban nemcsak egyetemi kutatók, vállalkozások és egyéb intézmények is részt vehetnek.
Mivel a COST Akciókat is a Horizont Európa kutatási programból finanszírozzák, így a hír tulajdonképpen nem meglepő. Tavaly decemberben úgy döntöttek az EU pénzügyminiszterei, hogy az Unió nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel.
A Facebookon terjed egy, a döntést indokoló, hosszabb, angol nyelvű tájékoztató is. Eszerint július negyedikétől ki vannak zárva a COST Akciókból a magyarországi alapítványi egyetemek, illetve az ezen intézménykhez köthető személyek is. Ez ráadásul nemcsak a jövőben induló Akciókra vonatkozik, hanem a már folyamatban lévőkre is.
Az EB kizárta a Semmelweis és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet az Erasmus + támogatotti listájáról az uniós költségvetés és a jogállamiság elveinek magyarországi megsértése miatt.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!