Sebián-Petrovszki László: a DK nem vesz részt a színjátékban

Sebián-Petrovszki László közleményében leszögezte: a DK nem vesz részt a színjátékban,.

A DK képviselői nem mennek el az új alkotmánybírók megszavazására – írja közleményében Sebián-Petrovszki László pártigazgató, országgyűlési képviselő.

„Kizárólag a Fidesz-KDNP által javasolt négy jelöltet engedte át a parlamenti szakbizottság az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatásán. Vagyis nem kétséges, kik fogják betölteni a négy megüresedett helyet az Alkotmánybíróság testületében idén ősztől.

A Demokratikus Koalíció képviselői nem vesznek részt ebben a színjátékban, és el sem mennek a szavazásra. Jól látszik, hogy az Orbán-kormány már a látszatra sem ügyel, hiszen az egyetlen ellenzéki jelöltet már az előzetes meghallgatáson leszavazták. A 12 évig szóló mandátumokat így a választások elcsalásában segédkező volt NVB-elnök, a Kaya Ibrahim által megvásárolt cég felügyelő bizottsági tagja, és egy semmilyen bírói tapasztalattal nem rendelkező jogász fogja elnyerni.

Nem mintha számítana bármit: mára az Alkotmánybíróság intézménye is csupán Orbán Viktor bábjává silányult. Ezért a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült, hogy a kormányváltás után helyreállítsa a jogállamot, letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek” – zárja közleményét Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője.

A többi párt egyelőre nem jelentette be, hogy részt kíván-e venni a Fidesz színjátékában.

További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, látogasd meg Magyarország legizgalmasabb főzős csatornát, az EllenLábast is! Ezt ide kattintva tudod megtenni.

loading...