Ceglédi Zoltán hiánypótló kisokost tett közzé, amit minden magyarnak ajánlunk

Ceglédi Zoltán kisokosa mindent visz.
Kép forrása: Ceglédi Zoltán FB-oldala

Ceglédi Zoltán olyan kisokossal jelentkezett a közösségi oldalán, amit minden magyar embernek ajánlunk. Tévhiteket rombol le, 21 pontba szedve. Nem baj, ha hosszú, ezt tényleg megéri elolvasni!

Ceglédi Zoltán írása a humort sem nélkülözi. Kapcsoljuk be az irónia-érzékelőnket, és úgy olvassuk, máskülönben semmit nem fogunk érteni belőle! Sőt. Akinek nincs humora, ne is kezdje el. Tényleg ne!

Íme:

„TÉZISEIM,

avagy 21 pontba szedett pályázatom, amivel szeretnék csatlakozni a következő kultúraváltó kampányhoz.

1. Az Északi Áramlatot az oroszok robbantották fel. A szankciók eközben az ígért és tervezett módon működnek, az orosz hadsereg már mosógépből veszi ki a chipet, de így is rövidesen kifogynak a harci járművekből. Kétely nélkül építhetünk a brit védelmi minisztérium Putyin egészségi állapotát taglaló információra is.

2. Joe Biden viszont egyértelműen alkalmas egy újabb elnöki ciklusra, és kívánatos is számunkra, hogy megválasszák. Ezt itthonról is tudjuk segíteni a megfelelő hírvélemény hibrid cikkekkel, illetve ízléses humorral oktató Facebook-csoportokkal.

3. Kétféle külföldi politikus létezik: Orbán Bukott Szövetségese, meg az a sikeres vezető, akinek (már) semmi köze a magyar miniszterelnökhöz.

4. Eszement hülyeség, hogy Soros György le akarná váltani Orbán Viktort. Az amerikai-magyar filantróp pusztán jótékonykodni akar a pénzével egy nyitott társadalom megteremtése érdekében.

5. Jószándékú járókelők, civil tüntetők készpénzben bedobáltak félmilliárd forintot a 99 Mozgalom adománygyűjtő ládikójába, amivel aztán teljesen szabályosan elszámolt a szervezet. Ez történt, nem más.

Ceglédi Zoltán írása még nem ért véget, csak a Google-találatok miatt ide kell írnunk egy alcímet, hagyják nyugodtan figyelmen kívül!

6. Orbán Viktor rendszerére komoly csapást mérnek az újabb és újabb kordonbontások, valamint a petíciók aláíratására szolgáló pultozások. Az online petíció is hatékony fegyver.

7. A kordonkirály a Várban a karhatalmistáival könnygázzal megfújatta és tonfával megverette az ellene tüntető tizenéveseket, míg szövetségesünk, Macron hatékonyan kezel egy kényes helyzetet (a francia ügyet csak kérdésre válaszolva! Önállóan nem kommunikáljuk. A zárójeles részt ne olvasd fel!)

8. A magyar választók támogatását leginkább azzal lehet elnyerni, ha meggyőzzük az Európai Unió intézményeit, hogy büntessék meg Magyarországot, vegyék el a pénzünket és a szavazati jogunkat.

9. Szintúgy erős kampányelem, széles és pozitív eléréssel, egyben az európai értékek erősítése, ha kövér, pláne vidéki embereket is leszólunk, esetleg valamiféle Orsóst emlegetünk kommentekben.

Ide is kell egy alcím, sajnáljuk, köszönjük a türelmüket, nagyon szeretjük Önöket!

10. A jogvédőknek és a politikailag korrekt újságíróknak nincs dolga azzal, ha az ellenzéki oldalon is homofób, nőellenes vagy idegengyűlölő és rasszista mondatok hangzanak el; ezek nyilvános kritizálása csak elvonná az erőt a kormányváltó médiatevékenységtől, és azt bizonyítaná, hogy megvette őket a Fidesz.

11. Igaza volt minden olyan közéleti influenszernek, aki az előválasztáson Márki-Zay Pétert támogatta. E politikai próféciát aztán kimagasló szakmai nívón ültette át gyakorlatba a kampánystáb, okos, frappáns és költséghatékony ötletekkel.

12. Tavaly csak azért nem nyert az ellenzék, mert nem volt valódi összefogás.

13. A koronavírus egy kínai állatpiacon keletkezett, azért, mert az önző emberiség fittyet hányt a fenntarthatóság és diverzitás szempontjaira. A magyar ellenzéki sajtó tényszerűen tudósított a járványveszélyről, nem manipulálta a híreket a kattintásvadászat okán és nem a pánikkeltéssel akarta megbuktatni Orbánt. Az oltást azóta is minimum félévente beadatjuk magunknak, hogy fenntartsuk a védettséget.

14. A tényellenőrzés magasabb szintre emelte az újságírást, és lezárta a civilizációval szinte egyidős filozófiai, tudományos és szépirodalmi dilemmát, miszerint létezik-e objektív anyagi igazság. Igen.

15. Budapest minden problémája abból adódik, hogy a kormány elvette a pénzt. 

16. A Budapesti Lakógyűlés egyáltalán nem hasonlít a Nemzeti Konzultációra. Eleve egy tök magas ember csinálja, nem egy alacsony-kövér.

17. Ungár Péter az édesanyja.

18. Csintalan Sándor kiábrándult fideszesként jó ellenzéki volt, de mivel belépett az MSZP-be, ezért nyilvánvaló, hogy megint fideszes.

19. Az ATV-ben azért adják ellenzéki politikusok és közszereplők egymásnak a kilincset reggeltől estig, mert a csatorna fideszes. Múltkor is jött egymás után Lendvai Ildikó, Lengyel László, Fekete-Győr András, Pulai András, Molnár Csaba és az a híres színész, most nem jut eszembe a neve de szokott a tüntetéseken felszólalni, na, hát én tényleg azt hittem, hogy véletlenül a Hír TV-re kapcsoltam!

20. A románoknak sokkal jobb, már jól lehagytak minket, bárcsak itt is Románia lenne.

21. Ideje lenne hallgatni a betelefonálókra és a tumblr-közösségre!

További cikkeinkért kattints ide!

loading...