
A Fidesz és a KDNP büszkén vallja magát jobboldali nemzeti keresztény-konzervatív pártnak. Aki viszont nem ért vele egyet, csakis nemzetáruló, globalista, kommunista, hazaáruló, illetve Soros György által pénzelt ügynök lehet. Sikerült leköpni a Fidesznek ezt a jobboldali nemzeti, keresztény konzervativizmust. Fel tudok sorolni jó pár indokot arra, hogy a Fidesz miért nem az, aminek mondja magát. Az Ellenszél olvasója, „A Gépész” írását láthatják alább:
Kezdeném is azzal, hogy „nemzeti”
A Fidesz szerint az a nemzeti, hogy van egy háború a szomszédban, és ő azon agresszor ország felé húz, amely a történelem során kézszer is eltaposott minket. Lásd 1849, 1956. A kis köpcösünk elfelejtette két pálinkázós, kőkemény disznótor után azt a beszédet, amit 1989-ben a Kossuth téren mondott. A hatalom részegít, a túlzott részegség meg demenciát, de itt a Fidesznél is inkább pálfordulást okozott.
Nézzük is meg akkor a migrációs témát és a Fidesz elmebeteg felfogását
Mintha kiálltak volna valami nagy szélviharba és szembe pisáltak volna vele. Rogán Antal és a letelepedési kötvény biznisz, nehéz pontosan meghatározni mennyi pénzt kaszált vele. Ugyan is átláthatatlan. Az ellenzéki pártokat támadják a médiában, óriásplakátokon, az Országgyűlésben, hogy bevándorlókat telepítenének be. Ejj urak, urak ti urak! A magyar kormány jóvoltából dél-koreai és kínai akkumulátorgyárak építenek munkahelyteremtés céljából, és mégis a Távol-Keletről hoznak be munkásokat, mert ők olcsóbban dolgoznak a magyar munkásnál, vagy lehet hogy a mi bölcs vezérünk felfedezte bennük a rokoni szálakat mint a kipcsakokban. Ez nem igazán a nemzeti érdekképviseletet szolgálja.
A FIDESZ keresztény-konzervatív szemléletmódja hagy némi kívánni valót maga után. Na meg a keresztény demokráciája is, nagyon egyedülálló, sajátos. Mintha saját vallásuk lenne, a híveik meg narancstálibok. Kár hogy Ferenc pápa ezt nem tapasztalhatta meg itt léte során. Bár akkor épp a cuki arcukat mutatták a római katolikus egyház első emberének.
Sajnos nálunk egyre gyakoribb a római katolikus egyházon belül a pedofília, pedig aztán a kereszténység hangsúlyozza az emberi méltóság tiszteletét, de nem itthon. Pedofil törvényt hoznak létre olyan közösségek ellen, ahol a legritkább a pedofília, viszont ahol a legtöbb mint pl. a római katolikus egyház ott, a kormány védelmükbe veszi a pedifilokat.
Jó nagy arcon vágás ez a kormánynak, előre mentek arccal a semmibe, csak épp nem vették észre a földön heverő gereblyét. Ráléptek. Durr! Jól pofán vágta őket. Szájer József ex-európa parlamenti képviselő botrányáról mindenki értesült. Fizettünk neki Covid idején egy homoszexuális, drogos szexorgiát. Csak aztán behalt a mutatvány mert megjöttek a rendőrök is a buliba, ekkor a mi Józsink hirtelen szakmát váltott, beállt bádogosnak. De hát a hátizsákban nem az eresz-csatorna javításához szükséges szerszámok lapultak, hanem drog.
A Fidesz és a 10 parancsolat
Térjünk át akkor a keresztény vallásban jól ismert 10 parancsolatra, abból is az egyiket kiemelném a “Ne paráználkodj” Borkai Zsolt Győr ex-polgármesterének valahogyan kimaradt. Lehet hogy nem járt hittan órára, de történelem órára csak járt. Lehet, hogy beteg volt, de gimnáziumban is pont a 10 parancsolatnál beteg lenni az már egy kicsit gyanús. Zsoltunk kitalált egy új fajta olimpiai számot, melynek a lényege idősen, löttyedt hassal, huszonév körüli fiatal lányokon akrobatikázni. Érdekes mutatvány főleg akkor ha győrieknek az adóforintjaiból csinálja az ember, az Adriai-tengeren. Az a pletyka járja hogy, indul független jelöltként a 2024. évi önkormányzati választásokon. Reméljük a kampányvideója nem megint a PornHub-on lesz megtalálható.
Összeségében: A Fideszt nem lehet nevezni semmilyen jobboldali nemzeti keresztény-konzervatív pártnak. Mert a fent felsoroltak közül nem vall egy jobboldali keresztény konzervatív polgári pártra. Csak egy közönséges lókupecekből álló gittegylet, akik ebbe az ideológiába csomagolták a politikájukat, hogy legyen hatalmuk és pénzük. Keresztény ember betartja mind a 10 parancsolatot. Aki nem tartja be csak szavahihetőségét vesztett sehonnai bitang akinek csak a pénz számít és semmi más.”
A Gépész
További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, főzz velünk valamit az EllenLábas csatornáján ide kattintva!