
Újabb kínai akkugyár települ Magyarországra. A Huayou Cobalt a Komárom-Esztergom vármegyei Ácson olyan üzemet épít, ahol elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
A miniszter szerint a mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházás 900 új munkahelyet fog létrehozni. A gyár felépítéséhez a magyar állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta – írja az MTI.
Szijjártó kiemelte, hogy a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, ilyenből tavaly összesen 159 darab volt a világon, és Magyarországon ez már a második hasonló volumenű bejelentés idén. „A Huayo Cobalt abszolút csúcstechnológiát hoz Magyarországra, hogy a progresszívek is értsék, high-tech. Majd két évig tárgyaltunk ennek a beruházásnak a Magyarországra hozataláról. Nemzetközi verseny volt. Volt jó pár más európai ország is, amely szerette volna ezt a beruházást magához édesgetni” – mondta Szijjártó.
„A kocka el van vetve (..) Az elektromos autóiparhoz kapcsolódó gyárak mindenképp létre fognak jönni. A kérdés csak az, hogy hol. A kérdés, hogy mely országok lesznek sikeresek ebben az új világgazdasági korszakban, mely országok tudják a legtöbb hasznot kiszakítani maguknak”
– vélekedett Szijjártó, aki szerint a nyugati autógyárak óriási függőségbe kerültek a keleti elektromos akkumulátoroktól, utóbbi piacot ugyanis 95 százalékban Kína, Dél-Korea és Japán uralja.
A külügyminiszter hozzátette, hogy a magyar-kínai kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött 13 milliárd euróval. Az pedig már most biztosra vehető, hogy idén újabb csúcs fog születni. A tavalyi beruházási rekord (6,5 milliárd euró) várhatóan megduplázódik 2023-ban.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!