
Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője közleményt adott ki, amelyben bejelenti: a DK feljelentést tesz, „mert már a vasat is kilopják a vasbetonból Orbán Viktor barátai.”
„A lomb nélküli lombkoronasétány és a másfél méteres alföldi kilátó után újabb jelképe született Orbán Viktor közpénzlopásra épülő rendszerének:
a MÁV bepanaszolta Orbán barátja, Mészáros Lőrinc cégét, amely sok helyen kihagyta a vasat a vasbetonból, és felmerülhet, hogy siralmas minőségben, akár balesetveszélyesen újíthatott fel vasúti pályaszakaszokat állami tízmilliárdokból”
– áll a DK közleményében.
„A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz amiatt, mert az ország leggazdagabb embere már úgy lophat, hogy azzal emberek életét sodorhatja veszélybe. Miközben a fideszes milliárdosok abból gazdagodnak, hogy már a vasat is kilophatják a vasbetonból, addig az orbáni infláció miatt a magyar emberek fizetéséből és nyugdíjából már a megélhetésre is alig tellik.
Amíg Orbán barátai már teljesen nyíltan zsebelhetik ki a magyar államkasszát, addig a magyarok lassan nyomorba süllyednek. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány azért dolgozik, hogy letörjük az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek” – zárul a közlemény.
A feljelentés előzménye
Sok esetben kihagyták a vasat a vasbetonból az R-KORD Kft. által végzett GSM-R vasúti fejlesztés során, máshol balesetveszélyes körülmények, veszélyes hulladék maradt az építkezés után – írta meg a Szabad Európa. A portál birtokába jutott levelek szerint a MÁV 19 pontban sorolta fel műszaki és minőségi kifogásait Mészáros Lőrinc cégével szemben. Ezeket az Építési és Közlekedési Minisztérium is jelzett az R-KORD-nak.
Azt is szóvá teszi a MÁV, hogy az építkezések után több esetben hulladék, veszélyes hulladék, „balesetveszélyes körülmények” maradtak, ami miatt ráadásul önkormányzati és lakossági panaszok érkeztek a vasúttársasághoz, amelyik közvetítette ezt az R-KORD felé, de a cég „nem megfelelően” kezelte ezeket.
A lap szerint problémák vannak az optikai kábelezéssel, valamint a betonozással is. Ezzel kapcsolatban a MÁV is „a monolitbetonszekrény-technológia be nem tartásáról” írt, ami a vasbeton-technológiát jelenti. A Szabad Európa informátorai szerint a vasbetonból több helyen egyszerűen kihagyták az acélszerkezetet.
„Ez a kapkodás biztos jele. A betonacél szerkezetet egyenként meg kell építeni, ami nyilván nem kevés idő. Enélkül elég zsaluzni, és öntheted a betont. Más kérdés, hogy ez a rezgéstől néhány év alatt tönkremegy, egyszerűen szétporlad, és kezdheted elölről az egészet”
– mondta egy forrás.
A portál kereste a szaktárcát, a vasúti beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkárságot, választ egyelőre nem kaptak.