
Schobert Norbi először szólalt meg azóta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírsággal sújtotta a Norbi Update termékek forgalmazóját.
A GVH szombaton tudatta egy közleményben, hogy Schobert Norbi cégét vizsgálták, ennek eredményeként arra jutottak, hogy
a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, többek között a termékek hatásáról, összetételéről, illetve a diéták eredményességéről szóló reklámokban.
A versenyhivatal szerint a videói megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható tulajdonságra, betegségek megelőzésére, kezelésére utaló állításokkal (például „elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás”). A megtévesztő, egészséggel kapcsolatos állítások egyúttal megsértették az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is.
A fitneszguru a Blikknek most azt mondta: „Eddig bírtam, visszavonulok. Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni.” Úgy véli, ez a mostani vizsgálat nem véletlen volt, valaki kielemezte a Norbi Update oldalra feltöltött videókat. „Nyilván feljelentett valaki és ezért indult vizsgálat” – fűzte hozzá.
Norbi cége eegyébként együttműködött a hatósággal, elismerte a jogsértést, amivel mérsékelte a bírságot. A Facebook-oldalán pedig hosszú bejegyzésben reagált a vizsgálat és a bírság hírére. Többek között kifejtette, hogy véleménye szerint példát statuálnak vele.
Arról is beszélt a Blikknek, hogy korábban is indult eljárás ellene, de a klinikai vizsgálatok eredményei miatt akkor elálltak a büntetéstől. Szerinte most azért büntették meg mégis, mert az Európai Uniós jogszabályok változtak, ezért nem lehet semmiféle olyan terméknek élettani hatást tulajdonítani, ami nem gyógyszer – nem csak neki, másnak sem. Hozzátette, hogy úgy véli ez a gyógyszerlobbinak köszönhető és ezt annak ellenére is így gondolja, hogy nem gyógyszerellenes.
Egy időre Orbán Viktor öccse is beszállt
Egy évet sem töltött el a Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságában Orbán Áron, a miniszterelnök öccse, aki 2022 május végén került be Schobert Norbert cégébe. Ahogy a 24.hu írja, az Opten céginformáció adatai szerint 2023. január 16-án távozott az igazgatóságból
- nemcsak Orbán Áron,
- de Ómolnár Miklós is, aki 2019-től a kormánypárti médiabirodalomhoz tartozó Mediaworks bulvár divíziójának (Bors, Lokál, Ripost) igazgatója, majd 2020-tól a bulvár és magazin üzletágának igazgatója,
- illetve Rubint Réka, Schobert felesége is.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!