
Végre kiderült a gyerekvédő kormány álláspontja a könnygázzáporról, amit tüntető diákokra zúdított a rendőrség Orbán Viktor hivatalánál.
Gulyás Gergely nyilatkozott a kormánypárti Mandinernek. A lap munkatársa, Veszprémy László Bernát hat kérdést tett fel a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, majd minden visszakérdezés, kontextusba helyezés vagy a válaszokra adott érdemi reagálás nélkül közölte a szavait.
Gulyás többek között David Pressman amerikai nagykövetről, a tanárbérekről, a CPAC-ról is beszélt. De a diákok tüntetésén nagy mennyiségű könnygázt bevető rendőrökről is elmondhatta a kormány álláspontját. Néhány idézet a nyilatkozatnak tűnő cikkből:
- „A rendőrség bebizonyította, hogy milyen profin kezeli ezeket a tüntetéseket (…) Magyarországon a jogszabályokat betartva lehet tiltakozni (…) garázdálkodni, rombolni, építkezési területre betörni tilos, közintézményeket megtámadni szintén. Ezek jogellenes cselekedetek, tehát a rendőrség arányosan, szakszerűen lépett fel.”
- A magyar kormány célja, hogy „a mindenkori amerikai vezetéssel jó viszonyban legyünk”, és örülnek, ha azt látják, hogy Pressman nagykövet „az eddigi – időnként szokatlannak tűnő – megszólalásai után inkább azt keresi, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt”.
- A CPAC egy lehetőség, hogy „a Nyugat-Európában konzervatívnak megmaradt erők és az amerikai republikánusok közötti kapcsolat állandó legyen”.
- „Újságírókat közügyek megvitatása során elhangzott vélemények miatt ne lehessen büntetőjogi felelősségre vonni”.
- „Jourová uniós biztos nincs most előzetes letartóztatásban, semmi akadálya nem lett volna, hogy tájékozódjon annak a brüsszeli bizottságnak a véleményéről, amelynek ő is tagja.”
- „Ahogy az EU a nekünk járó pénzeket folyósítja”, a tanárok máris megkaphatják a béremelést.
A kérdések egyébként a következők voltak:
Könnygáz, tüntetések, kordonbontás a Karmelita kolostornál. Helyesen járt el a rendőrség?
Mit gondol a CPAC Hungary szerepéről?
David Pressman nemrég az ország keleti határán járt és Magyarországot méltatta. Szent a béke az USA-val?
Támogatja a kormány a Btk-módosítást az újságírók rágalmazása ügyében?
Mit szól Vera Jourová minapi nyilatkozatához az uniós pénzekkel kapcsolatban? Ez alapján nyáron aligha oldhatják fel a zárolást Brüsszelben…
Ennek tükrében mikorra számíthatnak béremelésre a tanárok?
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!