
Szuperkínos helyzetbe hozta Ferenc pápa a mellette sompolygó Orbánt.
Valószínűleg nem úgy alakul Ferenc pápa látogatása Orbán Viktor számára, ahogy azt a miniszterelnök elképzelte. Már az első napon többször kínos helyzetbe hozta a fajok keveredéséről hadováló Orbánt a katolikus egyházfő.
Első beszédében a pápa azt mondta, hogy konfliktusok helyett harmóniára van szükség. „Egy olyan Európára gondolok, ami nem válik önmaga túszává” – mondta.
„Budapest a szentek városa” – a pápa beszélt Szent Istvánról, „aki akkor élt, mikor a keresztények Európában egy közösségként éltek”. Szerinte Szent Istvánt az őszinte keresztényi szeretet vezette, mikor utódjának a szeretetről írt.
„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”
– idézte Szent István fiához intézett intelmeit a pápa.
„Jónak lenni jó, és jobb adni mint kapni” – mondta magyarul Ferenc pápa. Ferenc pápa többször is idézett az Alaptörvényből, főleg azokat a részeket emelte ki, amik a népek és népcsoportok békés együttélésére utal. Megköszönte a magyar egyházi vezetők munkáját, akik szerinte élen járnak az egyházi munkában.
„Isten, áldd meg a magyart” – zárta beszédét magyarul a pápa, aki mondanivalójában Orbán Viktor hírhedt tusnádfürdői eseményén elhangzottakra is célozhatott.
Egyik mondata után a mellette sompolygó Orbánra tekintett
Na jól van, alakul ez – írja a Facebookon a pápalátogatás kapcsán Káncz Csaba, majd felidézi, mi történt a Szentatya beszéde közben:
„A pápa beszéde:
a 27 nemzetet tömörítő EU számára, amely a népek közötti hidakra épül, szükséges mindegyikük hozzájárulása, anélkül, hogy ez bármelyikük egyediségét csorbítaná. Olyan Európára gondolok – mondta -, amely nem válik a részei túszává, és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává.
Amikor ezt mondta a pápa, felnézett a papírból és Orbánra tekintett.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!