Most jól kitolhat a falusi emberekkel az Orbán-kormány

Most jól kitolhat a falusi emberekkel az Orbán-kormány
kép forrása: AFP

Jól kitol a falusi emberekkel az Orbán-kormány új őrültsége. Neubauer Katalin szerint a falusi kisboltok lehetnek a kötelező akciózás legnagyobb vesztesei.

Nem a kereskedők tehetnek arról, hogy magas szinten ragadtak be az árak, hanem a termelők, beszállítók magasan fixált energiaköltségei – fejtette ki a Dellában Neubauer Katalin.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kormánynak elsősorban a kigazdálkodhatatlan energiaszámlákkal, szerződésekkel lenne dolga, nem a bolti árak meghatározásával. Szerinte az alacsonyabb rezsi magával hozná a kereskedelmi árak csökkenését.

Az új intézkedésről, a kötelező akciózásról az a véleménye, hogy nem fogja jobban mérsékelni az inflációt, mint ami az ágazat normál működéséből fakadna. De reméli, hogy ez az intézkedés tényleg megágyaz a hatósági árak kivezetésének június végén.

Bízik benne, hogy az új intézkedésnek nem lesz része a készletek kötelező tartása, mert az szerinte kivitelezhetetlen a romlandóság miatt. Kérdés az is, hogy a franchise rendszerben működő boltok esetében milyen szempontok szerint határozzák meg az árbevételi küszöböt. Az akciózás a falusi kisboltoktól szívhatja el a forgalmat, mert a vásárlók odébb állhatnak a biztos árcsökkenés reményében. Vagyis a kormány ott üti a legnagyobbat, ahol a legkevésbé akarja: a magyar kisvállalkozásoknál.

Itt vannak a részletek a kötelező akciókról

Kidolgozták a kötelező bolti akciók részletszabályait, melyekről most kezdődik meg a társadalmi egyeztetés. Az intézkedéssel kapcsolatban több részletet is elárult a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A GFM és az Agrárminisztérium kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még a mai napon megkezdődik. A Kormányrendelet tervezete az alábbiakat rögzíti a kötelező akciózás vonatkozásában:

A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni.

  • A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti „4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.
  • A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
  • A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.
  • A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni.
  • 20 akcióköteles termékkategória került meghatározásra, többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.
  • Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük.
  • A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani.
  • A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz. Az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után.

További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...