Hatalmas teltház előtt mondott inspiráló beszédet Dobrev Klára

Hatalmas teltház előtt mondott inspiráló beszédet Dobrev Klára.

„Elhozzuk a reményt, elhozzuk az európai jólétet” – címmel tartotta meg nyíregyházi nagyrendezvényét a Demokratikus Koalíció pénteken.  Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, EP-képviselő teltház előtt mondta el beszédét.

Dobrev Klára rögtön kijelentette:

 Ma Magyarországon az emberek nagy többsége még mindig egyetért abban, hogy Európához akar tartozni.

A DK EP-képviselője arról beszélt, Szent István uralkodása óta az a magyarok vágya, „éntudata” és önképe, hogy európainak tekinthessék magukat, Európa legyen az otthonuk. Ezt a vágyukat erősítették meg a végül nagy többséggel az európai uniós és a NATO-csatlakozásról szóló népszavazásokon.

Beszédében kifejtette, a magyarok három dologban egyetértenek: egyrészt a boldogulásukat „ne a pártközponthoz való dörgölőzés” határozza meg, azaz ne „pártkatonák” döntsenek az emberek helyett, szeretnék maguk megszervezni az életüket, vagyis hallgassák meg véleményüket az egészségügyről, az utak fejlesztéséről, vagy az oktatásról, valamint Európát tekintik otthonuknak.

„Ezért az európai Magyarország többségét akarjuk megteremteni, ez lesz a mi feladatunk a következő időszakban”

– hangsúlyozta.

Az árnyék-miniszterelnök azt mondta:

Magyarország az elmúlt tizenkét évben elvesztette azt a gazdasági fölényét és reputációját Kelet-Közép-Európában, amely korábban jellemezte az országot.

„Nem, Magyarország nem egyenlő Orbánnal, mert mi mások vagyunk” – mondta a DK-s politikus.

Dobrev Klára szerint nem a magyar nép változott meg, csak egy olyan kormánya van, amely miatt szégyenkezniük kell. Mert Orbánék kormánya elvette azt a büszkeséget, ami korábban megvolt a magyar emberekben. Szavai szerint elveszett a „hétköznapok büszkesége” is, mert

  • az országban Európa legnagyobb inflációját mérik,
  • folyamatosan nőnek az élelmiszerárak és a hitelek kamatai,
  • romlik az egészségügy állapota, és egyre kevesebb a tanár az iskolákban.

Orbán Viktor kormányzásának kezdetén annyi európai uniós forrás érkezett az országba, mint soha azelőtt, „mindenki léphetett volna egyet előre”, de ezt a pénzt például kastélyokra és stadionokra fordították, holott ebből a pénzből juthatott volna egészségügyi ellátásra, a tanárok fizetésemelésére, energiahatékonysági fejlesztésekre, vagy akár a gázfüggés csökkentésére is.

Dobrev úgy fogalmazott:

„Nem szankció, nem háború, hanem az Orbán-rendszer árát fizetjük meg minden egyes alkalommal, amikor bemegyünk a boltba vásárolni, amikor kifizetjük a számláinkat, vagy amikor kamatot kell fizetnünk a hiteleinkre, {…) a forint gyengítésének árát és a ostoba gazdaságpolitikájuk árát fizetjük meg.”

Az embereknek meg kell érteniük, hogy a kormány gondolkodása, filozófiája és hatalma egy teljesen idejét múlt, és a nemzet érdekeivel teljesen ellentétes szellemiségen nyugszik, mert „az van a fejükben, hogy olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre építik a magyar gazdaságot”.

Az ország sikeressége az emberek sikerességében rejlik – hangoztatta az ellenzéki politikus, hozzátéve, ez az egyetlen módja az ország megváltoztatásának. Pártja, illetve az úgynevezett árnyékkormány programjáról szólva kifejtette, arra készülnek, hogy az Orbán-rendszer lebontása után „gyakorlatilag a nulláról” építsenek fel egy új államot, a „hagymázas mondatok” helyett valóban az emberek szolgálata legyen a kormányzás.

Dobrev Klára azt mondta, az Orbán-rendszer addig marad fenn, amíg tömegek hiszik el, hogy megváltoztathatatlan, az ő feladatuk pedig az, hogy elvigyék a legkisebb faluba is azt a reményt, ami az elégedetlen szavazókat „az ellenállás tömegévé” változtatja át.

Beszéde végén hatalmas tapssal búcsúztatta a közönség Dobrev Klárát.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...