Egy videó(s) életútja – megérkezett az Adobe Video Partner Program!

Amikor az Adobe felvásárolta a Frame.io-t, már tudni lehetett, hogy valami készül a két cég boszorkánykonyhájában – az utóbbi ugyanis olyasmit hozott az Adobe Creative Cloud-ba, ami mindaddig nagyon hiányzott belőle: problémamentes és teljes körű, mindent lefedő videós kollaborációt.

 

Az egyes Adobe CC szoftverek ugyan eddig is kiválóan együttműködnek egymással, volt lehetőség fájlmegosztásra, alapvető közös munkára vagy megosztható link létrehozására az Creative Cloud-on belül is, de a szoftverek korlátozásai miatt érezhető volt egy markáns határ, amin már önmagától nem léphetett túl a programcsomag. 

 

A valós idejű videós kollaborációt, közös projekt és fájlkezelést, csoport és kategóriakezelést nyúktó Frame.io platform belépésével ez látszott megváltozni.

 

Amit a Video Partner Program kapcsán tudni érdemes

 

A Video Partner Program, a két szoftver házasságának a továbbgondolása.

 

A VPP-ben megálmodott kínált mikrokozmosz részben az imént vázolt kollaborációs teret fogja még inkább kiszélesíteni. A felhasználók eddig is használtak közös könyvtárakat, vághatnak vagy dolgozhatnak egy ptojekten vagy utómunkáján közösen – de ezekhez az eszközökhöz a program keretében további lehetőségek is társulni fognak. A Frame.io által kínált szolgáltatások, mint a kamerafelvétel valós idejű, nagy felbontású szinkronizációja vagy a képkockához illeszthető rendezői megjegyzések közvetlenül elérhetőek lesznek az Adobe asztali szoftvereiben – így az azokkal dolgozó csapat, több szem többet lát alapon, valós időben fogja tudni javítani, átalakítani a nyersanyagot. Az egyes képkockákhoz nem csak hozzászólásokat, hanem pontosító rajzokat is lehet fűzni – meggyorsítva ezzel a munkát és elkerülve a félreértéseket.

 

A munka végeztével pedig a megrendelő felé megismételhető lesz az egész folyamat – különböző, személyre szabott jogosultságokkal elérhető linkeken keresztül a megrendelő nem csak akkor fog tudni beleszólni az alkotási folyamatba, amikor a videó feldolgozása már megtörtént, hanem akár a munka közben is kérhet változtatásokat vagy hagyhat jóvá verziókat.

 

További extrák

A mikrokozmosz másik része a megszokott videós és audiószerkesztő eszközökön túlmutató eszközök beemelése a folyamatba. A VPP olyan megoldásokat is kínál amik elősegítik a teljes videó életciklus kezelést – ideértve olyan, a vágáson és az utómunkán túli lehetőségeket is, mint például a megfelelő közreműködő partner felkutatása vagy a videó terjesztése.

 

A munkafolyamatot tovább erősíti az Adobe Exchange-en keresztül elérhető több mint 100 specifikus plugin is, illetve az Adobe Resource Centerhez való teljes körű hozzáférés is: itt nem csupán a még meg nem jelent (béta) program verziók találhatóak meg és vehetők használatba idő előtt, hanem egy hatalmas könyvtárny kiegészítői forrás is. Ezek, bár főként dokumentációk és útmutatások, sok esetben hasznosak lehetnek.

 

Mindezt pedig nem csak az asztali alkalmazáson keresztül, hanem gyakorlatilag bárhonnan. Mind az Adobe, mind a Frame.IO biztosít a munkát megkönnyítő mobilapplikációt – így akár egy vonaton ülve is be lehet kapcsolódni az alkotási folyamatba, meg lehet osztani vagy tovább lehet küldeni a fájlokat a “transfer app” segítségével.

 

Nem utolsó sorban, a Video Partner Program olyan tartalomkészítőknek szól, akik aktívan használják az Adobe Creative Cloud Video alkalmazásait, de szeretnének méginkább továbbfejlődni. 

 

Milyen előnyöket tartogat még a program?

 

A programban résztvevők számára az Adobe különleges előnyöket is kínál, amelyek segítségével azok javíthatják a mindennapos munkafolyamataik hatékonyságát és minőségét.

 

A program tagjai hozzáférést kapnak a kiterjesztett technikai támogatáshoz és speciális oktatási anyagokat és tréningeket is biztosít számukra a vállalat, amelyek segítenek a legjobb módszerek, technikák és művészi koncepciók elsajátításában. 

 

A Video Partner Programban résztvevőknek lehetőségük van részt venni a közösségi eseményeken és online workshopokon is, ahol megoszthatják tapasztalataikat más videósokkal és szakértőkkel.



loading...