Rónai Sándor tovább harcol az orbáni korrupció ellen

Orbán háborúba sodort minket
Rónai Sándor

Rónai Sándor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy tagja lesz az Európai Parlament májusban Magyarországra érkező vizsgálóbizottságának.

„Tagja leszek az Európai Parlament vizsgálóbizottságának, amely májusban érkezik Magyarországra az orbáni korrupció miatt” – tette közzé a DK EP-képviselője. Rónai Sándor a Pegazus-botrányt vizsgáló biztosság alelnöke is.

Korábban az Európai Parlament vizsgálóbizottságának vezetõje, Jeroen Lenaers kétnapos budapesti látogatásuk után kijelentette:

Minden jel szerint súlyosan visszaéltek a Pegasus kémszoftverrel Magyarországon.

A hat EP-frakció tagjaiból álló bizottság korábban Izraelben Görögországban, Cipruson és Lengyelországban is járt. Következő állomásuk pedig Spanyolország lesz.

A holland néppárti Lenaers azzal kezdte, hogy a magyar kormány képviselője, Varga Judit igazságügyminiszter nem fogadta őket. Varga azzal érvelt, hogy a nemzetbiztonság tagállami hatáskör, ezért az uniós szerveknek semmi közük hozzá. A jobbközép Jeroen sérelmezte azt is, hogy Varga egy „sokat ismételt összeesküvés-elmélet felemlítésével” utasította el őket. Azzal, hogy a bizottság munkája a „Soros György-féle dollárbaloldal színjátéka”. Ezt a színvonalú kommunikációt Jeroen röhejesnek és egy kormánytagra nézve szégyenletesnek minősítette.

A bizottság a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság vezetőjével, Péterfalvy Attilával is találkozott, akitől gyakorlatilag egyetlen dolgot tudtak meg, hogy minden megfigyelés a magyar törvényi és eljárási szabályok szerint zajlott, vagyis legális volt.

Ezzel kapcsolatban a bizottság jelentéstevője, Sophia in’t Veld azt emelte ki, hogy az, hogy a lehallgatás a magyar jogszabályoknak formailag megfelel, nem jelenti azt, hogy legitim. Az egész láncolatot egyetlen erőközpont, a kormánypárt emberei ellenőrzik. A kormány adja ki az engedélyt, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság rábólint, a megfigyelt személy nem élhet jogorvoslattal. Sőt, tudomást sem szerez a megfigyelésről. In’t Veld szerint a nemzetbiztonságra hivatkozva a magyar kormány nem kérhet felmentést az uniós alapszerződések alól, amelyek alapján biztosítani kell a jogállami normák érvényesülését és az emberi méltóság sérthetetlenségét is, ami nem fér össze a kormánnyal nem szimpatizáló állampolgárok mindenre kiterjedő megfigyelésével.

A jelentéstevő azt mondta, hogy értékelése szerint mindez a jogállamisági alapelvek súlos megsértése, és kiemelte, hogy ugyan sajnálja, hogy a magyar állampolgárok nem jutnak hozzá a nekik járó uniós forrásokhoz, de azt a jelen eset is mutatja, hogy ez teljes mértékben indokolt. Ugyanakkor a képviselőnő odaszúrt egyet az Európai Bizottságnak is, amely eltűri az ilyen jellegű tagállami gyakorlatot és úgy látja, hogy ezzel nincsen dolga.

 

loading...