
Őrizetbe vették Donald Trumpot a manhattani büntetőbíróságon.
Rabosították Donald Trumpot – írja a CNN. A volt elnököt a vádemelés folyamatának részeként vették őrizetbe, majd a tárgyalóterembe kísérték, ahol mind a 34 vádpontban ártatlannak vallotta magát.
Magyar idő szerint kedd este fél nyolckor megérkezett a manhattani büntetőbíróságra Donald Trump konvoja a Trump Towerből. A bíróságon a vádemelési folyamatnak megfelelően őrizetbe vették a korábbi elnököt, akit a következő órában hivatalosan is vád alá helyeznek, írja a Telex.
Út közben Trump egy rövid bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, a Truth Socialön:
„Lower Manhattan felé tartunk, a bíróságra. Annyira SZÜRREÁLISNAK tűnik – WOW, le fognak tartóztatni. Nem hiszem el, hogy ez történik Amerikában. MAGA!
A keddi események várhatóan így alakulnak majd:
- A manhattani büntetőbíróság épületében őrizetbe veszik Trumpot, és ujjlenyomatot vesznek tőle.
- Egy tárgyalóteremben felolvassák az ellene felhozott vádakat (melyek ekkor nyilvánossá is válnak).
- Trump ezt követően bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát (ügyvédei szerint az utóbbi várható).
- A bíró ezután várhatóan úgy határoz, hogy a korábbi elnök szabad lábon védekezhet.
- A szabadon engedett Trump elhagyja a bíróságot, és visszarepül floridai birtokára.
- Magyar idő szerint szerda hajnali negyed háromkor beszédet mond Floridában.
A vádirat felolvasását megelőzően a vádlottakat általában megbilincselik és fotót készítenek róla, valamint ujjlenyomatot vesznek tőle.
New York államban azonban a fenti háromból csak az ujjlenyomat vételezése a kötelező, így a New York Times információi szerint se bilincselés, se fotózás nem lesz, a bíró pedig a tévékamerákat is kitiltotta a tárgyalásról. Ezeknek kifejezetten örült volna Trump, aki áldozatként szeretne megjelenni a nyilvánosságban, és koncepciós perként akarja láttatni az ellene folyó vizsgálatot.
Egy manhattani esküdtszék múlt csütörtökön szavazta meg a vádemelést Trump ellen. A korábbi elnökkel szemben amiatt vizsgálódik a manhattani kerületi ügyész, mert a gyanú szerint üzleti dokumentumokat hamisíthatott, hogy eltitkolja, hogy ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt, azaz közel 50 millió forintot fizetett Stormy Danielsnek, hogy a pornósztár hallgasson az afférjukról a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában.
Az ügy precedens nélküli. Trump az első exelnök, aki ellen vádat emelnek az amerikai történelem során. A pontos vádakat csak a mostani meghallgatáson fogják hivatalosan ismertetni, de a CNN forrásai szerint több mint harminc rendbeli üzleti csalással gyanúsítják a korábbi elnököt.
A manhattani büntetőbíróság épülete előtt néhány száz tüntető, ellentüntető és újságíró gyűlt össze kedd reggel. A tüntetésen felszólalt a QAnon-hívő republikánus képviselő, Marjorie Taylor Greene is, azonban saját tüntetői fütyülése miatt alig lehetett hallani.
Már a tárgyalóteremben

Egy órával azután, hogy megérkezett a manhattani büntetőbíróság épületébe, Donald Trumpot bekísérték a bíróság 15. emeletén található tárgyalóterembe. Az exelnököt a vádemelési folyamatnak megfelelően őrizetbe vették, miután belépett az épületbe.
A tárgyalóteremben a következő percekben felolvassák majd Trumpnak az ellene felhozott vádakat. A keddi nap további eseményei várhatóan így alakulnak majd:
- Miután felolvasták az ellene felhozott vádakat, Trump bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát (ügyvédei szerint az utóbbi várható).
- A bíró ezután várhatóan úgy határoz, hogy a korábbi elnök szabad lábon védekezhet.
- A szabadon engedett Trump elhagyja a bíróságot, és visszarepül floridai birtokára.
- Magyar idő szerint szerda hajnali negyed háromkor beszédet mond Floridában.
Ártatlannak vallotta magát, majd távozhatott
A CNN információi szerint Trump mind a 34 ellen felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát. Trump a tárgyalást követően visszarepül floridai birtokára, ahol beszédet mond majd.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!