Grőber Attila, a körzetét többször megnyerő MSZP-s történelemtanár igazol át a DK-ba

Pápán kivonultak a képviselők a testületi ülésről.

Grőber Attila Pápa város neves történelem-filozófia szakos tanára. Önkormányzati képviselőként több alkalommal is megverte fideszes ellenfelét az erősen jobboldali városban. Polgármesterjelöltként és az MSZP helyi elnökeként is dolgozott. Most úgy döntött, cselekvőképes párthoz csatlakozik, ezért belép a DK-ba.

Továbbra sincs vége a DK felé irányuló átlépési hullámnak. Ezúttal Grőber Attila, az MSZP pápai alapszervezetének elnöke, önkormányzati képviselője, az ellenzék volt pápai polgármester- és országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Pápa 2024-es szocialista polgármesterjelöltje jelentette be Facebook-oldalán, hogy a jövőben a DK-ban folytatja a munkát.

Grőber Attila a bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy „cselekvő akaratra, politikai dinamizmusra, világos jövőképre és elszántságra van szükség. Úgy látom, hogy ma a Demokratikus Koalíció az a politikai közösség, amely képes erre a feladatra”.

Grőber Attila átlép a DK-ba.

Grőber Attila így ír az átlépéséről:

„Én szeretek egyértelmű és világos mondatokat megfogalmazni. Engem semmilyen módon nem zsaroltak meg, semmiféle politikai nyomás nem ért. A Demokratikus Koalíció évek óta az MSZP természetes szövetségese volt itt Pápán. Közös jelöltekkel indultunk az önkormányzati választáson, az előválasztáson, majd az országgyűlési választásokon is együtt dolgoztunk. Ezt a munkát fogjuk folytatni, és ehhez a közös munkához hívunk mindenkit, mert van elég dolgunk. Mindent megteszek, hogy Pápán erős baloldali közösséget teremtsünk, ehhez szükség van a DK és az MSZP tagjaira és aktivistáira is. A rendszerváltás utáni magyar politikatörténet az bizonyítja, hogy csak erős baloldal lehet a kihívója és alternatívája a jelenlegi hatalomnak. Ezt fogom építeni” – írja bejegyzésében Grőber Attila.

A képviselő hozzáteszi: „előre meg tudnám írni, hogy a következő napokban milyen jelzőkkel fognak illetni. Felkészültem rá. Öt ciklus óta vagyok önkormányzati képviselő, az egyetlen ellenzéki Pápán, aki két alkalommal is tudott egyéni választókerületben győzni. Ezért önmagában nem a következő önkormányzati képviselőség vonz, sokkal inkább a feladat, a kihívás érdekel, amely előttem áll.”

A Demokratikus Koalíció üdvözli Grőber Attila átlépését! Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan ember érkezett közénk, aki öt ciklus óta élvezi a pápaiak bizalmát. A DK egyetért Grőber Attilával, „csak egy erős baloldal lehet a kihívója és alternatívája a jelenlegi hatalomnak.” Ezért fogunk a jövőben együtt dolgozni egy szabad, demokratikus és európai Magyarországért – írja közleményében a DK.

loading...