
Az Aldi minden magyar üzletet érintő változást jelentett be.
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható.
Új hűtőket telepít az Aldi valamennyi magyarországi üzletének húsrészlegén.
Az eddigi hűtőládákat üvegajtóval ellátott, döntött polcokkal rendelkező állóhűtők váltják. Az állóhűtők kisebb helyet foglalnak el a hűtőládákhoz képest, de kétszer akkora a polcfolyóméterben mért kapacitásuk. Így egyrészt többféle termék helyezhető el bennük, másrészt egyszerre nagyobb mennyiséggel tölthetők fel. Az új hűtők négy polcszinten 30 polcfolyóméterrel rendelkeznek, de akár ötszintesre is bővíthetők, így 37,5 polcfolyóméterre növelhető a kapacitásuk. A 45 fokban döntött polcok kényelmesebb bevásárlási élményt biztosítanak a vásárlóknak, és egyszerűsítik a termékek elhelyezését az árufeltöltők számára. A hűtőkben egységesen digitális polccímkével váltja ki a papíralapú címkét az Aldi – áll a cég közleményében.
Az Aldi megtartja üzleteiben az eddigi hűtőládák egy részét, így a korábbinál több fagyasztott termék lesz kapható.
Az új álló hűtőknek köszönhetően 20 százalékkal nagyobb lesz az Aldinál egész évben kapható frisshús-kínálat, továbbá 15 egyéb termékkel – zsírokkal, szalonnákkal – bővül a szortiment, a nyári grillszezonban pedig kétszer annyi grilltermék lesz elérhető, mint korábban.
A modern hűtők beépítésével felszabaduló alapterületnek köszönhetően a papír- és vegyi áruk a jövőben egy helyen lesznek megtalálhatók.
Az Aldi már több mint egy éve teszteli új frisshús-prezentációs megoldását, amit több üzleténél is bevezetett. Az utóbbi időszakban megnyitott áruházai is már az új hűtőkkel vannak felszerelve. A jövőben minden újonnan nyíló Aldi-egységbe az új hűtőket építik be, a meglévő üzletek átalakítása pedig várhatóan 15 hónapot vesz igénybe. Az új üzletbelső kialakítása éjjel történik, hogy a munkálatok ne zavarják a vásárlókat.
„Az üzleteink húsrészlegét érintő beruházás teljes értéke megközelíti a 3 milliárd forintot, így vállalatunk 3 év alatt 13 milliárd forint értékben hajt végre boltjait és logisztikai láncát érintő fejlesztést” – mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a beruházás kapcsán.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!