
Abúzus érte a DK politikusát a tegnapi rendezvényen. Ráczné Földi Juditot a Hír TV és a Telex kamerái fogták közre, de értelmes kérdések helyett a kocsijáig követték őt ugyanazzal a szöveggel. A két sajtóorgánum nem közéleti ügyekkel kapcsolatban érdeklődött, hanem Gyurcsány Ferenc gratulációját kifejező öleléséről.
Alább Ráczné Földi Judit bejegyzése olvasható.
„Olyan dolog történt velem tegnap, amit sosem gondoltam volna. Részt vettem a DK március 15-ei ünnepi rendezvényén az Egyetem téren. Felemelő volt a több ezer ember jelenléte, de hiába volt hideg, nekem hamar melegem lett.
Ahogy megérkeztem a környékre már jött is elém a propagandasajtó és a színpadig kísért a HírTV egyik embere. Ugyanazt a kérdést hajtogatva megállás nélkül: zaklatásként, abúzusként éltem-e meg Gyurcsány Ferenc elnök úr ölelését a parlamenti eskütétel után?
Úgy látszik, hiába nyilatkoztam erről több helyen – ATV, RTL Klub – nem tudják tudomásul venni, nem tudnak belenyugodni abba, hogy együtt örültem a pártom elnökével, hogy minden nemtelen támadás ellenére országgyűlési képviselő lehettem.
De persze ez még nagyon nem lepett meg, a HírTv sok éve ezt csinálja, számukra ez az újságírás. Ellenzéki politikusokat üldöznek, kiragadott mondatokkal operálnak, lejárató anyagokat gyártanak. Az sem titok senki számára, hogy ezt a Fidesz megrendelésére teszik, ezért kapják a fizetésüket.
Ami a rendezvény után történt, az azonban már igencsak meglepett. Ezúttal a Telex szegődött a nyomomba, és ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal az egy kérdéssel, mint egy órával korábban a fideszes propagandasajtó munkatársa. Az autóig kísért, kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a Hír Tv-s kollégája.
El sem akartam hinni, hogy ez megtörténik.
És senki ne értsen félre, pontosan tudom, hogy a sajtó dolga, hogy kérdezzen. Ha valaki, akkor én aztán az elmúlt időszakban különösen megtanultam azt is, hogy nekünk politikusoknak pedig sokkal többet kell tűrni.
Abúzus jobbról és a független(?) sajtótól is
De, hogy a nemzeti ünnepünkön ugyanaz az egyetlen kérdés érdekli a HírTv-t és a Telexet, ráadásul egy olyan kérdés, amit már több helyen megválaszoltam, az elgondolkodtató.
Viszont akkor most válaszolok: nem, nem éltem meg Gyurcsány Ferenc baráti ölelését abúzusnak.
De amit ma a HírTv és a Telex csinált velem utcai üldözésben, érezhetően azzal a céllal, hogy egy újabb kínos lejárató anyag készülhessen rólam, azt valóban zaklatásnak éltem meg” – zárja sorait a politikus.
Korábban megírtuk, hogy a Kúria döntésének értelmében vehette át mandátumát Ráczné Földi Judit, így az ellene indított lejárató-kampány a bíróság döntése alapján is alaptalannak bizonyult.