
Nagy leépítésbe kezd a Magyar Posta. Állítólag Brüsszel a hibás.
A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt. Ez áll a cég közleményében. Állítólag továbbra is színvonalas szolgáltatást nyújtanak majd.
„A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt” – teszik hozzá.
Az állami cég közleménye önti az arcunkba a Fidesz-kormány által kitalált jelszavakat. A közleményben így kijelentik:
a nehéz gazdasági helyzetet csakis „az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság” okozta, a létszámleépítésre pedig azért van szükség, hogy a Posta „a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”.
„Társaságunk hangsúlyozza, hogy a Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozók a szerződött partnereknél kerüljenek további foglalkoztatásra, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést” – zárul a közlemény.
Januárban a Fidesz államtitkára azt mondta, nem lesz leépítés
A Magyar Posta tavaly októberben jelentette be, hogy 210 településen összesen 366 postahivatalt zárnak be átmenetileg. Ezzel együtt elküldenek 300 dolgozót. Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára január 23-án azt válaszolta a DK-s Oláh Lajos képviselő kérdésére, hogy mégsem lesz csoportos létszámleépítés a Magyar Postánál, és egyelőre nem küldik el azt a 300 dolgozót.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!