Hogyan válasszunk felsőmarót?

Annak ellenére, hogy a felsőmaró alapvetően nem az a szerszámgép, amelyre minden barkácsműhelyben szükség van, de ha komolyan veszed a feladatot, és alapvetően fa alapanyaggal dolgozol, előbb vagy utóbb szükségét érzed majd annak, hogy beszerezz egy ilyen remek célszerszámot.

 

Mi az a felsőmaró, és mire jó egyáltalán?

 

Az Elefántszerszám.hu Webáruház oldalán elérhető felsőmaró gyakorlatilag nem más, mint egy kiemelkedően nagy sebességgel működő, alapvetően forgó mozgást végző vágóeszköz. Ennek megfelelően kialakíthatunk vele hornyokat vagy dekoratív mintázatokat, illetve üregeket is tetszésünk szerint. 

 

Mivel az eszközhöz használatos bitek igen sokféle formában és méretben elérhetőek, ezért a megmunkálásra kerülő fa – vagy akár más anyag – jellemzőitől, keménységétől, valamint az alkalmazott vágás típusától függ majd az, hogy milyen kiegészítőkre lesz szükségünk az alkalmazás során.

 

Alapvetően egy olyan szerszámgépről beszélünk ebben az esetben, ami nem számít alaptartozéknak egy barkácsműhelyben, mégis nagy hasznát vehetjük többféle feladat megvalósítása során. Érdemes megismerkednünk ezért ezzel az eszközzel.

 

Mit várhatunk ettől az eszköztől?

 

Kialakíthatunk velük szegélyeket vagy más mélyedéseket, mintázatokat is. Az alapvetően csak véső, illetve csiszoló alkalmazásával kivitelezhető feladatokhoz kínál modern, megbízható, ugyanakkor kifejezetten gyors alternatívát. Nem kell többé időigényes és fárasztó feladatokkal vesződni, ha van egy megbízható felsőmarónk!

 

Amennyiben komolyabb asztalos munkát végzünk, az asztali marógép az ideális választás, ám hobbi szintű felhasználás esetén a kézi felsőmaró is jó szolgálatot tehet.

 

Akár egyszerű, akár bonyolult mintákról van szó, ezzel a szerszámgéppel bármelyiket könnyedén, egyszerűen és precízen meg tudjuk valósítani. Amennyiben pedig komplett készletet szerzünk be, biztosan rendelkezni fogunk azokkal a kiegészítőkkel is, amelyek a munkánk során szükségessé válhatnak.

 

Élmaró kontra felsőmaró

 

Az ilyen típusú feladatok esetében két eszköz közül kell választanunk. Az élmaró alapvetően élek megmunkálása esetén tud segítséget nyújtani, ugyanakkor könnyű, kompakt szerkezete segíti a munkavégzést. Alkalmas az élek lekerekítéséhez, élletöréshez, élgömbölyítésre, továbbá díszesebb szegélyek marásakor is kifejezetten hasznos szerszámgépnek bizonyul.

 

A felsőmaró ugyan nagyobb és erőteljesebb kialakítással rendelkező szerszámgép, ugyanakkor nagyobb késeket is használhatunk vele, valamint tetszésünk szerint akár sík felület megfelelő kialakításakor is használhatjuk. Ráadásként egy felsőmaróval akár gyalulhatunk is, ha van hozzá megfelelő vezetőkeretünk. Így több munkafolyamat során is hasznosnak fogjuk találni.

 

A kiegészítők szempontjából a felsőmaró kések a legfontosabbak, amelyeknek a mérete igencsak meghatározó lesz abból a szempontból, hogy alkalmasak-e az adott feladat elvégzésére. Érdemes többféle kivitelben gondolkodnunk, így felkészülhetünk gyakorlatilag bármilyen kihívásra!



loading...