Német miniszter: százával érkeznek majd a nyugati tankok Ukrajnába

Német miniszter: százával érkeznek majd a nyugati tankok Ukrajnába

Boris Pistorius német védelmi miniszter arról beszélt vasárnap, hogy százával érkeznek majd a nyugati tankok Ukrajnába.

A német védelmi miniszter arról beszélt egy várásnapi interjúban, hogy az orosz támadás elleni védekezéshez 300 harckocsit kaphat Ukrajna Nyugatról. Köztük szép számmal a világ legmodernebb tankjainak számító fegyverekből is.

Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte a Portfolio szemléje szerint:

bízik abban, hogy sikerül megvalósítani azt a német-lengyel kezdeményezést, hogy az orosz agresszió elhárítását segítő nyugati országok két harckocsizó zászlóaljnyi, azaz 62 darab Leopard 2-essel segítsék az ukrán hadsereget.

Az A4-es jelzésű modellből már össze is jött egy zászlóaljra való, és az újabb, Leopard 2 A6-os modellből is egyre többet ajánlanak fel a partnerek. Formálódnak újabb megállapodások is, amelyekről még nem közölhet részleteket.

Mint mondta, valamennyi harckocsifajtát együttvéve Ukrajna 2024 tavaszáig megkaphatja az előirányzott mennyiséget, azaz 300 darabot, „és majd meglátjuk, hogy ezután miként változik a háború menete”.

A szövetségi kormány 18 darab Leopard 2 A6-os harckocsit ad át a hadsereg (Bundeswehr) állományából. Március végéig le is szállítja mindet.

Hangsúlyozta, hogy Németország Ukrajna támogatásával „közvetett módon” ugyan részt vesz Oroszország Ukrajna elleni háborújában, de nem hadviselő fél, és a részvételnek ezt a két eltérő fajtáját Vlagyimir Putyin orosz elnök is külön kezeli.

Kifejtette: érthető, hogy egy teljes évvel az orosz támadás kezdete után, amikor még egyáltalán nem látszik, hogy miként lehet vége az öldöklésnek, egyre nagyobb az aggodalom, hogy Németország belesodródhat a háborúba. Ezért a szövetségi kormány Ukrajna támogatása mellet arra törekszik, hogy elkerülje a háború kiterjedését.

Ez a két alapelv együtt érvényesül, így

„addig támogatjuk Ukrajnát, amíg csak szükséges, és mindennel, amire csak szüksége van”

– mondta a szociáldemokrata politikus (SPD).

Németország azért támogatja Ukrajnát, mert a nemzetközi közösség nem engedheti, hogy Oroszország támadó háborúval érvényesítse akaratát. Ez a támogatás „üzenete” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a konkrét célokat tekintve „nem feltétlenül katonai győzelemről van szó, bár ez is egy lehetőség”, de lehet akár tárgyalóasztalnál elért eredmény is, például egy megállapodás az orosz csapatok kivonásáról.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...