
Nagy változás jön a dohányboltokban:
2024. január 1-jétől a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára biztosíthatnak megjelenítési lehetőséget a jogszabályok a dohányboltokban.
A 24.hu értesülései szerint a dohánypiaci szereplők a törvénymódosítást túl általánosnak tartják, ezért jogértelmezést sürgetnek. A problémát az jelenti, hogy
a szövegezésből nem derül ki egyértelműen, hogy a trafikokban értékesíthető nem dohánytermékeket – ilyenek például a sörök, az üdítők és az energiaitalok – miként kell majd elhelyezni az üzletekben.
Bár a pultvonal felett, a pulton belül ezeket jellemzően nem tárolják, egyelőre az sem tiszta egyes beszállítóknak, hogy az általuk biztosított hűtőket ki kell-e majd cserélni. És ha igen, akkor üzletileg megéri-e még nekik.
A jogszabály-módosítás jelenlegi értelmezése szerint, ami eddig korlátozás nélkül megjelenhetett a dohányboltokban, azt szabályozhatják majd, sőt
szigorúbban olvasva úgy is lehet értelmezni a szöveget, mintha egyes termékeket egyenesen ki akarnának tiltani a dohányboltokból.
A 24.hu megkereste Lengyel Antalt, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnökét azzal kapcsolatban, hogy ők miként látják a jogszabályt.
Arra a kérdésre, tudna-e példákat mondani, hogy
értelmezésük szerint mivel nem találkozhatnak majd jövőre a pult felett a fogyasztók, Lengyel azt felelte, könnyebb azt meghatározni, hogy mivel találkozhatnak.
Rámutatott, a törvényi rendelkezés úgy fogalmaz, hogy „a dohányboltban a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül a fogyasztók számára jól láthatóan kizárólag dohánytermék jeleníthető meg.” A dohánytermék fogalmába pedig csak azok a fogyasztható termékek tartoznak bele, melyek akár csak részben is dohányt tartalmaznak, így
- a cigaretta,
- cigarettadohány,
- szivar,
- szivarka,
- pipadohány
- és más fogyasztási dohány,
- továbbá a füst nélküli dohánytermékek
- és az új dohánytermék-kategóriák.
Ennek megfelelően a jogszabály nyelvtani értelmezése szerint nem jeleníthető meg például hevítőkészülék, öngyújtó, cigarettahüvely, cigarettapapír és dohányzási célú gyógynövénytermék sem, mutatott rá. Megítélésük szerint azonban a jogalkotói szándék feltehetően nem arra irányult, hogy a bolt teljes területéről pultvonal fölött eltűnjenek ezek a termékek.
A jogszabályi rendelkezés alkalmazási köre és következményei a jelenlegi szövegállapotból még nem láthatók pontosan előre, így az előírások tisztázása, vagy végrehajtási útmutatás kibocsátása lehet szükséges.
Egyeztetést kezdeményeztünk és a jogszabályi előírások értelmezését kérjük a felügyeleti hatóságtól annak érdekében, hogy a dohányboltot üzemeltetők tudják ehhez igazítani a magatartásukat. Mivel ezeknek az előírásoknak a hatályba lépése csak 2024-ben fog megtörténni, így még kellő idő áll rendelkezésre az értelmezési kérdések tisztázására és a felkészülésre is – fogalmazott.
A pontosításra már csak azért is szükség van, mert a forgalmazható termékek körét hiába nem szűkítette a jogalkotó. A jogszabályszöveg nyelvtani értelmezéséből következően a rendelkezés érinti a szerencsejáték-termékeket is. Márpedig a sorsjegyeket és szelvényeket a dohányboltok a pulton vagy afelett tárolják. Lengyel ezzel kapcsolatban elismételte, vélhetően nem ezek eltávolítása lehetett a jogalkotó célja, így bíznak abban, hogy a jogszabályszöveget még pontosítják.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!