
Néha érdemes felnézni az okos telefonunk képernyőjéről, főleg, ha olyan csodálatos tájon utazunk, mint a Pécs-Szombathely közti vasútvonal. A hajnali fényben vadnyulak, szarvasok, ragadozó madarak és ki tudja még, milyen állatok nyüzsögnek szabadon. Semjén Zsolt minden bizonnyal a telefonja helyett a puskáját kereste volna, ha a luxusautója helyett vonattal közlekedne.
Az sem rossz, ha csak egy őz ugrál el a mezőn, amikor épp kifelé nézelődünk a vonat ablakán. Ha viszont egy egész őzcsordát pillantunk meg, azt is elfelejtjük, hogy talán érdemes lenne idejében megörökítenünk. Az ámulattól elalélva azért sikerült előkaparnunk a mobilt, és lőni egy – nem túl előnyös, de annál kifejezőbb – képet.
Íme:

Az őzek általában nem járnak csordában Magyarországon. Többnyire szoliter életet élnek, azaz egyedül vagy néha a kölykeikkel tartózkodnak. Azonban előfordulhat, hogy az őzek rövid időre egy csoportba verődnek, különösen az erdők szélén található mezőkön vagy a takarmányozó helyeken.
Az állomány változó, de az őzek általában viszonylag gyakoriak Magyarországon, és széles körben elterjedtek. Számukra ideális élőhelynek számítanak a vegyes erdők, de megtalálhatók mezőgazdasági területeken, parkokban is.
Fontos tudni, hogy az őzek természetvédelmi értékű állatok, így a vadászatuk szabályozott, engedélyhez kötött tevékenység, amelyet a vadászati törvény szabályoz. A természetben való megfigyelésükhöz nem szükséges engedély, azonban fontos betartani a természetvédelmi szabályokat, és nem zavarni őket az élőhelyükön.
Lenyűgöző őzcsordát látni vagy ölni? Semjén kilőtte volna
Vannak, akiknek azonban túl kicsi a „puskájuk”, ezért hobbiból vadásszák őket. Ilyen többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki kedves időtöltésnek tartja az állatok lemészárlását lőfegyverrel. Szemtől szemben már nem lenne olyan nagylegény egy vaddisznóval. Így viszont, hogy a társaság és az úri közeg még a hangulatot is adja, az összes kisebbségi komplexusát kiélheti az állatokon. Persze etikusan, hiszen őzet ölni csak úgy lehet a szabadidőnkben.
Így lesz aztán Semjén Zsolt hobbijából Orbán fociőrületéhez hasonló közpénz-mágnes. 654,8 millió forintot hozott a konyhára a vadászati világkiállítás, amit 17 milliárd forintból rendeztek meg. Volt ott minden, ami egy ilyen kisstílű és elvetemült embernek, mint Semjén Zsolt úgy hatott, mint egy jó pornó. Az adófizetőknek is olyan, hiszen jól átba… verték őket.