Hamarosan új tantárggyal bővülhet az iskolások órarendje

Hamarosan új tantárggyal bővülhet az iskolások órarendje

Hamarosan új tantárggyal bővülhet az iskolások órarendje.

Közös koncepció kidolgozásába kezdett nemrég a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal, valamint az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság, és más, „a közlekedésbiztonságért tenni akaró és az iránt elkötelezett” szervezet, ez pedig abban csúcsosodhat ki, hogy

a 2023-24-es tanévtől beépülhet a tantervbe egy közlekedési ismereteket oktató kurzus

– írja a BpiAutósok.hu.

A portál szerint a Közlekedésbiztonság rámutatott: több országban szükség van egy „beugró szint” teljesítésére ahhoz is, hogy az ember egyáltalán részt vegyen moped, motor vagy autóvezetői képzésen. Ezen a beugró szinten ismerni kell az alapvető közlekedési szabályokat.

Az újfajta képzéshez a körvonalazódó elképzelések szerint szakmai programot, kerettantervet és módszertani anyagokat is készít majd a Belügyminisztérium. Az már most biztos, hogy

ha valakinek nem sikerülne levizsgáznia a közlekedés-ismereti tárgyból, az nem gátolná a tanulmányi előmenetelét, viszont nem mehetne moped vezetői tanfolyamra, és más vezetői engedély megszerzését is akadályozhatja az alapképzettség hiánya.

Berzai Zsolt rendőr alezredes szerint nem lehet azonnal csodát várni attól, hogy új tartnűárggyal bővül az órarend. Öt-tíz év kell legalább ahhoz, hogy érződjön a közlekedésbiztonságon a maiaknál felkészültebb, biztonságtudatosabban közlekedő korosztályok jelenléte a közlekedésben.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...