Varga Judit feljelentésével fenyegetőzött egy végrehajtó

Varga Judit feljelentésével fenyegetőzött egy végrehajtó
Kép forrása: MTI

Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. Varga Judit feljelentésével fenyegetőzött egy végrehajtó.

Arról is szó esik a most közölt felvételeken, hogyan zajlott a végrehajtói pályázatok kiírása, amiről a hangfelvételek alapján rendszeresen egyeztetett Völner és Schadl.

Völner: Szerintem így egyben jobb, mert egybe írjuk ki, és akkor gyakorlatilag nem kell ugyanazokat az embereket többször…

Schadl: Ez így van, ez így van, mert egyébként, aki ugye, nem kerül be, ha négy csomagba írjuk ki, akkor mind a négyszer el fog jönni, mind a négyszer meg kell hallgatni.

Varga Judit feljelentésével fenyegetőzött egy végrehajtó

Schadl az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársával egyeztetett egy problémás végrehajtó miatt, ekkor említi meg a minisztert.

Schadl: „Ha felfüggesztenek vagy valakit felállítanak, akkor mindenkit a saját irodája helyettesít. Mert ugye, gyakorlatilag a Vh. ezt nem szabályozza. Csak az van benne, ami arra vonatkozik alapvetően, hogy ha 30 napon belül van távol a végrehajtó, akkor saját irodáján keresztül kell helyettesíteni. És R. ugat, hogy a saját irodáján át helyettesítsék, és őt illesse meg az árbevétel, amihez nyilván nem fogunk hozzájárulni. De addig is kéne valamiféle rendelet, amit kurva gyorsan össze kell pakolni. Mi összerakunk egy tervezetet, de nagyon égeti a talpunkat a sztori, mert a…”

X.: Nálunk marad a sztori, az IM-ben marad ez a rendelet. Nem kell vele megvárni a hatóságot.”

Schadl:

Nem. Ezt egy hónapon belül meg kell szülnünk. Meg addig is gondolkodjál már rajta légy szíves, milyen állásfoglalást, akármit tudunk kiállítani, mert a P. lett helyettes és elvitte az iratokat, és az R. már ott tart, hogy feljelentette a P.-t, bűnpártolásért már feljelentette K.-t, és előre fenyegetőzik, hogy feljelenti a Varga Juditot bűnpártolással, meg a Völnert is.

A vádirat szerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2021 júliusáig legalább 83 millió forint kenőpénzt juttatott Völnernek, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügyészség azt indítványozta, hogy – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra ítélje a bíróság.

Az Rtl.hu információi szerint a korrupcióval vádolt volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál azt írta a tavaly márciusi vallomásában, hogy

senkitől sem kapott kenőpénzt, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...