Örömtáncot járnak Orbán új iskolájának Romániában, itthon pedig beszakadt a suli mennyezete

Orbán ma megszólalt a tegnapi rendőrtámadás után
Kép forrása: MTI

Míg itthon elborzadva olvassák a hírekben az emberek, hogy beszakadt a plafon egy budapesti iskolában, addig Romániában örömtáncot járnak a hálás lakosok az Orbán-kormánynak, mert felújítják nekik az oktatási intézményeiket.

Átadták pénteken a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium felújított melléképületét. A tanintézet főépületéhez hasonlóan az egykori Zárda is a magyar kormány, vagyis a magyar adófizetők támogatásával újult meg.

Az Ellenszél grafikáján jól látszik, mi a fontossági sorrend a Fidesznek. Az első képen az erdélyi szavazatokért felújított iskolát láthatjuk, a másodikon pedig a magyar valóságot. Persze könnyű elhanyagolni az itthoni sulikat, amikor a fideszes várurak gyerekei drága magániskolába járnak.

Beszakadt budapesti iskoláról terjed fotó, Erdélyben felújít a kormány

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében arra intette a jelenlévő fiatalokat, hogy ne higgyenek a Nyugat csábításának, merjék vállalni, hogy a szülőföldjükön maradnak. Rámutatott: le kell győzni „a Nyugat önzőségét”, de a kishitűséget is, ezért kell a tudást erősíteni.

Ha Soltész beszédét vesszük alapul, még Romániában is jobb körülményeket találnak az itthoni fiatalok, mint Magyarországon, hála a Fidesznek. A nyugatot pedig az ’50-es évek óta szidják itthon, pedig annyira nem lett rossz soruk már akkoriban sem a disszidenseknek. A „Nyugat csábítása” pedig napjainkban egy normális életet jelent a középkorba visszanyúló, szétrohadó ispánság helyett.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...