Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Perpatvar: nekiment Orbánnak a volt oktatási minisztere – „a kormány erőből értene, másból úgysem”

Orbán ma már a sokadik pofátlanságot követi el - történelmi szégyent okozott
Kép forrása: AP

Nem minden jobboldalinak tetszik kritika nélkül az, amit a Fidesz művel, sőt. Orbán egykori minisztere döntött úgy, hogy beolvas a rendszernek.

A Klubrádióban az első Orbán-kormány oktatási minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke az Erasmus-ügyről azt mondta, abban bízik, a kormány változtat álláspontján, mert az „tarthatatlan”, hosszú távon az érintett 21 egyetem tudományos kapcsolatai sínylik meg.

Pálinkás József szerint világos összeférhetetlenségi szabályokra van szükség, el kell érni, hogy a tudományos élet ügyeiről főként a tudományos élet képviselői döntsenek. Jelezte, ő az egyetemi alapítványoknál nem is szereti a kuratórium elnevezést, mert ezek nem valódi alapítványi egyetemek, hanem államiak, csak a döntéseket szervezték ki azoknak, akiknek jónak látták.

Ez olyan, mintha a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége fölé helyeznének egy pártbizottságot.

Ha eleget tennénk az EU elvárásainak, a kormány nem tudná irányítani az egyetemeket, de nem is ez a dolga – tette hozzá. Pálinkás József szerint a miniszterek most azért vannak ezekben a kifizetőhely testületekben, hogy a kormány kontrollálja az egyetemek működését (kinevezéseket, szakok indítását), de a politikusok valójában „nem csinálnak semmit” ezekben a pozíciókban – foglalja össze Pálinkás József mondatait a 24.hu.

Nagyon szomorú, hogy diákok most esetleg elesnek támogatásoktól, de hosszú távon ez óriási kárt és hitelvesztést okoz az országnak is, külföldi kollégái pedig tőle kérdezik, „miért hagytátok ezt?”. A félelem és a „janicsárok” kellő megfizetése magyarázza, hogy az egyetemek – úgymond – szó nélkül belementek ezekbe az átalakításokba. Ezzel együtt voltak rábeszélések, fenyegetések, ez nem nagy titok. A magyar oktatást újra kell tervezni. de hogy ezt ki, mikor tudja megcsinálni, „ahhoz én már olyan sokat hozzátenni nem tudok”.

Azt reméli, a helyzet cselekvésre készteti az egyetemistákat, ha a tanárok, diákok, szülők összefogásához ők is csatlakoznának az egyetemi oktatókkal, talán a kormány is értene az erőből. Másból úgysem – tette hozzá Pálinkás József.

loading...
About Jabronka Richárd 11133 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.