
Szombat délután az EU Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós hitelt.
Erről kedden akartak dönteni a pénzügyminiszterek, de Varga Mihály az akkor napirenden lévő változatot megvétózta. Ezután a többi tagállam nem volt hajlandó szavazni a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról. Márpedig ha azt nem hagyják jóvá még az idén, akkor Magyarország kb. 1650 milliárd forint vissza nem térítendő támogatástól esik el
– emlékeztet a 444.
A magyar kormány azt akadályozta meg, hogy az Európai Bizottság hitelt vegyen fel, amiből az Ukrajnának nyújtott támogatást fedezhette volna.
Most azonban a Tanács bejelentette, hogy írásban a tagállamok mégis jóváhagyták a támogatást, igaz, ez egy másik változata a rendeletnek, mint ami kedden a pénzügyminiszterek előtt volt.
A mostani változat kimondja, hogy a támogatást jövőre részletekben mindenképpen elutalják, de azt még nyitva hagyják, hogy milyen módon szedik össze a pénzt. „A hitelfelvétel garanciáit vagy az uniós költségvetés, vagy a tagállamok biztosítják majd” – áll a cseh pénzügyminiszter közleményében, mutatva, hogy maradt még nyitott kérdés, most csak arról döntöttek, hogy így vagy úgy, de megoldják a finanszírozást.
A kifizetéseket az EU saját a költségvetésének terhére kezdi meg, azaz az eddig le nem hívott összegek erejéig vehet fel hitelt a Bizottság. Ezzel nem lép túl az intézmény azon a kereten, ameddig amúgy is nyújtózhat.
Ha ez a keret kifogy, akkor vagy a tagállamok nyújtanak garanciát, adott esetben akár Magyarország nélkül is, vagy addigra sikerül konszenzusra jutni a Bizottság hitelfelvételéről, és akkor az eredeti terv szerint az EU biztosítja a garanciát.
Ezzel a Tanács lényegében semlegesítette a magyar kormány zsarolási pozícióját, hiszen vállalták, ha a magyar kormány továbbra sem enged, akkor megoldják az ügyet nélküle is.
A hitelt 2033-tól kell törlesztenie Ukrajnának, és addig a kamatokat is állja helyettük az EU – illetve a tagállamok. A pénzt az ország működtetésére, tehát nem fegyverekre vagy a hadsereg ellátására adják, és jogállamisági feltételek teljesítése is elvárás mellé.
A mostani határozatot a magyar kormány is megszavazta.