Orbánnak leolvadt az agya: úgy tett, mintha nem is hallott volna az EU-s pénzek befagyasztásáról

Az orosz–ukrán háború kitörése óta eleve meggyengült a V4 országai közötti egyetértés, mivel a magyar kormány sokkal kevesebb területen támogatta Ukrajnát, mint a többiek. Az összhangnak az sem tett jót, hogy nem sokkal a csütörtöki találkozó előtt Orbán Viktor nagy-magyarországos sálban szurkolt a futballválogatottnak.

Az is találkozó előtt derült ki, hogy

az Európai Bizottság nem elégedett azzal, ahogy a magyar kormány az uniós pénzek megadásáért támasztott feltételeket teljesítette, ezért mintegy 3000 milliárd forintnak megfelelő kohéziós támogatást mégis befagyasztanának.

Orbán Viktor a magyar közmédia kérdésére úgy válaszolt, mintha el sem jutottak volna hozzá a befagyasztásról szóló hírek:

„Ami a tárgyalásokat illeti: azok jól haladnak.

17 pontból álló csomagról egyeztünk meg az Európai Bizottsággal. Ez úgy történt, hogy ők megmondták, mit akarnak. Ez 17 akarás volt. Ezeket konkretizáltuk és végrehajtottuk. Tehát most várjuk, hogy a november 30-án esedékes ülésen döntsenek a Bizottság tagjai. Mi mindent teljesítettünk, amit vállaltunk, és amiben megegyeztünk. Azóta persze már van 18. igény is, arról is megegyeztünk, hogy azt is teljesíteni fogjuk, de annak a határideje az nem most van, hanem márciusban, és a Bizottság ezt a márciusi határidőt fogadta el. Az is meglesz. Tehát mi úgy érezzük, hogy minden akadály elhárult az európai intézmények, a Bizottság és Magyarország között, ami a megállapodást eddig hátráltatta.”

A közmédia riportere nem kérdezett vissza, hogy mit gondol a miniszterelnök a legújabb fejleményekről, amik szerint

legalább három területen gyengék az új magyar szabályok, és a 3000 milliárd befagyasztása mellett várhatóan 17-ről 27-re növelik az elvárt intézkedések számát.

Amikor a 444 kérdezte arról Orbán Viktort, hogy mit szól a befagyasztáshoz, és érez-e személyes felelősséget amiatt, hogy a Bizottság továbbra is súlyos korrupciós kockázatot lát Magyarországon, egyszerűen elsétált:

loading...