
Többen is nehezen viselik, hogy Gelencsér Ferenc leigazolta az önmagát nácinak nevező Stummer Jánost a liberális pártba. Egy pesterzsébeti önkormányzati képviselő már ki is lépett emiatt, de úgy tudjuk, többen is távozni kívánnak a Momentumból.
A Jobbik volt alelnöke és korábbi országgyűlési képviselője a Momentum tagja lett – jelentette be pár napja Gelencsér Ferenc. A pártelnök gesztusa azonban kiverte a biztosítékot. Stummer részese volt az ELTE Hallgatói Önkormányzatánál kirobbant botránynak, amikor egyetemistákat aszerint soroltak be, hogy „ki a buzi”, vagy „kinek jó a segge.” Stummer korábban zsidózott a Sorsok Házánál, üldözte a hajléktalanokat, és riporteri kérdésre nácinak nevezte önmagát. Őt léptette be az európai liberálisok pártcsaládjába tartozó Momentum.
Szőnyi Attila, XX. kerületi momentumos önkormányzati képviselő nem akar közösséget vállalni a rasszista, homofób, antiszemita Stummerrel, ezért bejelentette távozását. Az Ellenszél úgy értesült, hogy mások is menni készülnek.
Közben nem tudni, hogy Donáth Anna, akit több momentumos is a párt valódi vezetőjének tekint, mit gondol Stummer János csatlakoztatásáról. A nyáron videókban politikai iránymutatást megfogalmazó korábbi pártelnök, európai parlamenti képviselő nem nyilatkozott még az ügyben.