Márki-Zay nekiment a Norvég Alapnak és a rendszerváltó liberálisoknak

Kép forrása: MTI

A Mindenki Magyarországért Mozgalom vezetője eredetileg Ungár Pétert, az LMP társelnökét bírálta, de ezúttal is elvétette az arányokat. Posztja végére kiderült, hogy hiba volt, hogy Soros György támogatta a rendszerváltó liberális pártokat, és a civileket támogató Norvég Alap is megkapta a magáét.

Márki-Zay Péter – Karácsony Gergely, az MSZP és a Momentum által pajzsra emelt bukott miniszterelnök-jelölt – úgy próbálta megvédeni az Amerikából érkezett, eltitkolt kampánypénzeit, hogy közben egyszerre próbált jobbra és balra is csapni. Ceglédi Zoltán élesen bírálta is ezért Márki-Zayt.

A hódmezővásárhelyi polgármesternek ugyanis sikerült egy kalap alá vennie magyarázkodásában a gyűlöletkampány egyik agyát, a Fidesznek segítő Arthur Finkelsteint és az MSZMP túlhatalmával szemben a rendszerváltás idején induló liberális civil és politikai mozgalmakat támogató Soros Györgyöt, valamint a civilek karitatív szolgáltatásait segítő Norvég Alapot. Mindezt azzal az indokkal, hogy ezek is külföldi pénzek. Márki-Zay Péter az őt élesen bíráló Ungár Péternek ment neki, aki szerint felháborító, hogy MZP amerikai pénzeket fogadott el, ráadásul erről az ellenzék pártjait nem is tájékoztatta.

Máig nem tudni, mi lett a Márki-Zaynak utalt 1,8 milliárd forinttal, a pártok erről nem is tudtak, nemhogy kaptak volna belőle. Arra Ceglédi is felhívja a figyelmet, hogy az MMM csak tollakra 44 milliót költött, ami egészen elképesztő összeg.

Márki-Zay posztja mindenesetre bizonyítja, hogy igaza volt Dobrev Klárának az utolsó tévévitában, amikor alkalmatlannak nevezte az MMM vezetőjét arra, hogy miniszterelnök legyen.

loading...