Folytatódik az uniós eljárás, amelynek végén súlyosabb a büntetés, mint a jogállamisági pénzmegvonás

Kép forrása: AFP

Az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás keretében újabb meghallgatás lesz, amelyen a kormány részéről várhatóan Varga Judit igazságügyi miniszter vesz részt

– írja a Népszava.

A lap információi szerint az Orbán-kormány ellenzi, hogy vitát nyissanak a legújabb parlamenti állásfoglalás megállapításairól a miniszteri tanácsban. Mint írják, a magyar érvelés szerint csak az kerülhet napirendre, ami a hetes cikkely szerinti eljárást kezdeményező eredeti EP-jelentésben szerepelt.

Mindenkit maga ellen fordított Orbán Viktor a legutóbbi brüsszeli vétó-akciójával: sokak szerint eljött az ideje, hogy ledobják az EU jogi atombombáját a Fideszre, és elvegyék Magyarország szavazati jogát a tanácsban. 

Állítólag szövetségesek nélkül maradt az Orbán Viktor-féle magyar vezetés, mert a lengyelek az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan fordultak szembe velük. Jól mutatja ezt, hogy már többször bírálták Varsóból a budapesti kormányt, de most már az uniós háborúkban is kifaroltak a magyarok mellől.

A lengyel védőernyő nélkül már ledobhatják az uniós atomot Orbánra

A helyzet pedig oda is vezethet uniós tisztviselők szerint, hogy lépni kellene a hetes cikkely szerinti eljárásban is, amely az uniós jogi atombomba egy renitens tagállammal szemben: ez eredményezheti egy tagállam szavazati jogának felfüggesztését is.

  • Eddig Magyarország számíthatott arra, hogy minimum a hasonló eljárás alá vont Lengyelország mellé állna és vétózna egy ilyen szavazáson, de most ez a hajó elúszni látszik.
  • A másik szövetséges, a szlovén Janez Jansa volt, viszont az ő kormánya megbukott, helyét a kifejezetten a szlovéniai magyar üzleti terjeszkedés ellen is kampányoló Robert Golob vette át.

A hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen még a Sargentini-jelentés alapján indította el az Európai Parlament még 2018-ban, de az elmúlt években jóformán sehova nem jutottak vele. Lengyelország ügyében is napirendre került ez, tudható volt, hogy Varsó és Budapest bevédi egymást. Most viszont ez a szövetség egyre kevésbé létezik.

loading...