
Orbán oroszbarát politikája miatt.
Árulásnak minősítette a lett védelmi miniszter néhány nappal ezelőtt, hogy Magyarország és Bulgária nem nyújt segítséget Ukrajnának. Artis Pabriks lett védelmi miniszer a Szabad Európa Rádió orosz nyelvű Current Time című műsorának adott interjújában beszélt erről, miközben élesen bírálta azokat az uniós országokat, amelyek megtagadták a katonai segítséget a háborúban álló Ukrajnától.
„Bulgária és Magyarország álláspontja érthetetlen, árulással egyenértékű”
– jelentette ki a lett tárcavezető.
Pabriks hangsúlyozta, „Ukrajna Európáért, a demokráciáért, az emberi jogokért harcol, és ha valaki ezt Európában nem érti, az nemcsak Ukrajna, hanem Lettország érdekeivel is szembemegy”. Hozzátette: „ha az érintett országok, tagjai az Európai Uniónak és a NATO-nak, és szembemennek hazám érdekeivel, mi más ez, mint árulás”.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azonban rámutatott, a NATO-kötelékében a Magyar Honvédség négy Gripen harci repülőgépe összesen ötven magyar katonával őrzi a balti légteret augusztus elsejétől november végéig – immáron harmadik alkalommal. A NATO-tagállamok 2004 óta működő, közös állandó missziójának kettős célja, hogy egyrészt a térség országaiban – Észtország, Lettország és Litvánia – növelje a biztonságérzetet, másrészt fejlessze a szövetséges és a partnererők együttműködési képességeit.