
Fontos bejelentést tett Budapest egyik legnépszerűbb polgármestere:
Déri Tibor, Újpest vezetője az Facebook-oldalán robbantotta a hírt, hogy kilép a Momentumból és csatlakozik a DK budapesti frakciójához.
A mai bejelentés:
Hosszú hetek gondolkodása és tépelődése előzte meg azt a döntést, amelyet a mai napon meghoztam. Bevallom, pártom reakciója az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve nem esett jól, de a Momentum Mozgalom egyik legrégebbi tagjaként úgy éreztem, a Momentumnak és nekem, közösen adnunk kell esélyt a további munkára. Sajnos az elmúlt hetek során világossá vált számomra, hogy valami végérvényesen megváltozott ebben a helyi politikai közösségben, ezért úgy döntöttem, a mai nappal (2022. október 19-én) bejelentem kilépésemet a Momentum Mozgalomból.
Ami pedig a jövőt illeti,
„A további hatékony érdekérvényesítést biztosítandó, a Fővárosi Közgyűlésben csatlakozom a legnagyobb demokratikus közösség, a Demokratikus Koalíció frakciójához. Nem lépek be a DK-ba, de a képviselőcsoportjuk munkáját minden erőmmel, minden újpesti és fővárosi érdekében segíteni fogom. Ebben természetesen legerősebb szövetségeseim dr. Trippon Norbert és Bedő Kata újpesti alpolgármesterek.”