„Mi, szülők vagyunk a megbízók” – Gábor György minden szülő nevében tette helyre a tankerületi vezetőt

Gábor György

Soproni Tamás terézvárosi polgármester találkozni szeretett volna a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait menesztő tankerületi vezetővel, de Marosi Beatrix kioktató és lekezelő felsőbbséggel az alábbiakat válaszolta: „természetesen a tankerületi központnak is az az érdeke, hogy az iskolában a helyzet normalizálódjon, a pedagógusok tanítsanak, a diákok tanuljanak. Ugyanakkor a nevelés-oktatás feltételeinek biztosítása a kerület állami fenntartású iskoláiban a tankerület feladata és felelőssége, a tankerületi központ sem kíván beleszólni abba, hogy az Önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait.” S még hozzátette, hogy a „személyes találkozást jelen helyzetben azért nem látom indokoltnak, mert… a munkáltatói intézkedés kizárólag a hatályos jogszabályokból fakadó lépés volt.”

Miután Marosi Beatrix – jól érzékelhetően – sem a minimális empátiával nem rendelkezik, sem a szükséges szakmai és emberi alapokkal, ezúton üzenem neki, hogy alapvető tévedésben van:

mi, szülők vagyunk a megbízók, s ők, a hivatal a szolgáltatók. Következésképp, még ha mindez Marosi Beatrix számára felfoghatatlan és elképzelhetetlen, neki akkor is alapvetően nem a jelen hatalmi direktíváinak kellene maradéktalanul és lihegve megfelelnie, hanem a munkaerőpiac jövőbeli várható elvárásainak, miután gyermekeink (és nem mellesleg az egész ország) elementáris érdeke ezt kívánja, kerüljön akár mindez Marosi Beatrix és a többi gyáva, elvtelen és megalkuvó tankerületi vezető állásába

– írja a Facebookon Gábor György.

loading...