Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Le a kalappal: borított az ATV legismertebb műsorvezetője a kirúgott tanárok miatt – ezrek osztják bejegyzését

A bécsi reptér lezárva.
Fotó: Ellenszel.hu

Egyre kevesebb az ehhez hasonló felháborodás és bátor kiállás az országban épülő elnyomó rendszer miatt, pláne egy közismert műsorvezető részéről. Le a kalappal Rónai Egon előtt, hogy ezt bevállalta. Neki még van tartása!

Pénteken a polgári engedetlenségre hivatkozva több tanárt is elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Palya Tamás, az iskola egyik kirúgott tanára azt mondta: más elbocsátott tanárokkal közösen azon gondolkodik, hogy munkaügyi pert indít. A tankerület szerint az érintett tanárok felmentése indokolt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”.

Erre a hírre reagált az ATV legismertebb műsorvezetője. Rónai Egon a következőket írta a Facebookon:

„Kölcseys voltam (1981-ben végeztem)és kölcseys  is maradok. A jó alma mater egy életre szóló kötőanyag.

Voltak zseniális tanáraim. Ungár István, Demeter Juli, Szabolcsi tanár úr, Dudás tanár úr…  Egy fojtogató világban szabadnak és bátornak engedtek lenni és erre is tanítottak. Zenén, irodalmon, tudáson keresztül.

Tegnap iskolám szellemét, szabadságát, független lelkét érte támadás. Ne gondoljuk, hogy a megfélemlített, egzisztenciális és szellemi korlátok közé sorolt pedagógusok képesek szárnyalni és erre buzdítani a diákjaikat!

Tanáraim emlékezete és gyermekeim jövője – ez az alapja a felháborodásomnak. Tanárok nélkül nincs jövő. Megbecsülés nélkül pedig nincs tanár.”

Gratulálunk Rónai Egonnak, hogy fel merte vállalni a véleményét, és ilyen határozottan hangot is adott felháborodásának! Sajnos egyre ritkább az ilyen kiállás.

loading...