Az agyunkat eldobjuk: még Borkainak áll feljebb az ítélet után – nyilatkozott a volt polgármester

Kép forrása: Borkai Zsolt/Facebook

A szexhajós botrányba belebukott fideszes polgármester nyilatkozott a Blikknek, miután a felvételt kiszivárogtató ikerpár ítéletét kimondták. A reakciója azonban egészen megdöbbentő.

„Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra” – nyilatkozta Borkai Zsolt.

Borkait azután kereste meg a lap, hogy a Győri Járásbíróság másfél millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta annak az ikerpárnak az egyik tagját, amelyik együtt jachtozott az Adrián a volt politikussal. Az ítélet szerint ő készítette az ottani szexpartiról később nyilvánosságra került videókat.

Borkai úgy folytatta: egy ítélet nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit vele tettek. Igen, jól olvasták, amit VELE TETTEK.

„Ezek pitiáner bűnözök, akik pénzt akartak szerezni, és megtalálták a politikai embereket, akik ebből ügyet tudtak csinálni. Nem érintettek az ügyben viszont azok, akik igazából ezt az aljasságot elkövették ellenem” – jelentette ki, majd hozzátette:

Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, de nem is fogok pezsgőt bontani a feleségemmel, ha elítélik őket.”

Ha jól látjuk, az idő megszépítette ezt a botrányt, és az „add ide a didit” pajkos szexhajó egy nyugodtan ringatózó vitorlássá avanzsált, amit gonosz szirének támadtak meg, hogy megalázzák a délceg tengerészeket.

A valóság ezzel szemben az, hogy a családról és a konzervatív értékekről papoló fideszes polgármester azokkal az üzletemberekkel együtt szexeltek Fekete Pákó zenéjére ikerlányokkal és egyéb „hölgyekkel” akik a győri közéletet nagyban befolyásolták, és akik kemény pénzeket kerestek a város „adottságai” által.

Nehogy már Borkainak álljon feljebb, és a végén ő legyen az áldozat! A feleségével pedig ne bontson pezsgőt, szegény asszony csak köszönhet annak a körnek, akik kiszivárogtatták a videót, elvégre még most sem derült volna fény a szentéletű keresztény-konzervatív polgármester különös szokásaira…

loading...