
Bár a magyarországi ügyészség bűncselekmény hiányában nem foglalkozik Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédével, Romániában más a helyzet. A román Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rövidesen elindítja az eljárást, méghozzá elindul a magyar miniszterelnök beidézésével
– tudta meg a Népszava Asztalos Csabától, a CNCD elnökétől.
Orbán Viktor ellen Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt képviselője tett feljelentést múlt pénteken a Tusnádfürdőn elhangzott „rasszista és idegengyűlölő kijelentései” miatt.
Asztalos Csaba CNCD-elnök szerint még nincs kijelölve, ki lesz az a kollégiumi tag, aki végigviszi az ügyet. A leosztás menete minden esetben azonos: minden iktatott megkeresést ábécé sorrendben osztanak le a kollégiumi tagoknak.
Vagyis nincsenek kiemelt ügyek, minden panaszt vagy hivatalból indított vizsgálatot azonos súllyal kezel a CNCD. Orbán Viktor tusványosi beszéde mégis komoly kihívás az épp e hónapban fennállása 20. évfordulóját ünneplő román hatóságnak, hiszen még sosem kellett idegen állam vezető politikusának gyűlöletbeszéde kapcsán eljárniuk.
„Mindenképpen a bukaresti magyar nagykövetségen keresztül küldjük el az idézést, amihez csatoljuk a panaszt. Gyűlöletbeszéd esetén általában rövid határidők vannak, mert a társadalom érdeke, hogy mielőbb döntés szülessen. Ez esetben is a beidézésre vélhetően kéthetes határidő lesz. A magyar miniszterelnök eddig küldheti el álláspontját a kérdésben. Persze, csak ha akarja, mert kötelezni nem tudjuk.”
Ezután készül egy elemzés és egy kollégiumi javaslat. Egyetértés esetén egyhangú döntés születik, ha vita van, akkor többségi szavazással hozzuk meg a döntést – ismertette az eljárás menetét a tanács elnöke.