A DK álláspontja: nem támogatják a népszavazást, nem akarnak lehetőséget adni a Fidesznek a csalásra, és a kiléptetésünkre

Nem indultak rá a XII. kerületben a DK-sok.
Kép forrása: DK

„A magyar emberek 70%-a támogatja az uniós tagságunkat. Ezt megerősíteni nem kell, ez így is az egyik legmagasabb arány egész Európában” – írja az Ellenszél kérdésére a Demokratikus Koalíció. Azért kerestük meg a pártot, hogy megtudjuk, mit gondolnak Ujhelyi István, majd a Jobbik kezdeményezéséről.

A párt úgy véli, az orbáni rendszerben a választások és népszavazások csalásokkal, törvénytelen befolyásolásokkal terheltek, nem szabadok és lebonyolításuk nem tisztességes.

Hirdetés

Ezért ebben a rendszerben egy ilyen fontos történelmi ügyben népszavazást kezdeményezni felelőtlenség – nem adhatunk lehetőséget Orbánnak, hogy az ellenzék által kezdeményezett, de a Fidesz által elcsalt népszavazással kiléptesse az országot az EU-ból. Ezért nem támogatjuk – írja a kérdéseinkre a DK.

Időközben Ujhelyi István visszatáncolt a népszavazásból, de szerinte az ellenzéki közvélemény rosszul látja a problémát

Úgy fogalmaz:

„Hamisan úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban – immár a Jobbikkal együtt – én megyek szembe az autópályán az ellenzéki forgalommal. Attól tartok, hogy az ellenzéki közvélemény nem érti a probléma lényegét. Nem egy általunk kezdeményezett népszavazás fogja kiszakítani Magyarországot az Európai Unióból, hanem a nép szembefordulása, a hangulatának radikális megváltozása, amelyet a Fidesz évek óta mérgez és naponta szondáz.”

Ujhelyi minden bizonnyal rájött, hogy ez az ötlete nem talál támogatókra, hiszen számos véleményvezér kifejtette álláspontját a népszavazásról. Így az ellenvéleményeket mostantól a Jobbik kaphatja.

 

loading...
About Jabronka Richárd 11217 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.