
Ketyeg az Orbán-kormány órája Brüsszelben. A Reutersnek egy magas rangú uniós forrás azt mondta, hogy súlyos javaslattal készülnek, nem szimbolikus jellegűvel. A szankciót ráadásul nem tudná egyetlen tagállam megvétózni.
Egymással versengve adnak ki optimista nyilatkozatokat a kormány illetékesei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokkal kapcsoltban, ami nem is csoda, hiszen a tét hatalmas:
a 11 ezer milliárd forintnyi EU-pénz sorsa, aminek kifizetését Brüsszelben komoly feltételekhez kötik. Ahogyan aztán később a pénzek elköltését is. Az összeg több mint felénél előre meg van szabva, hogy mire lehet fordítani, azt lényegében lehetetlen lesz a fideszes választási pénzosztás miatt keletkezett költségvetési lyukak befoltozására fordítani.
Mostanra Magyarország az Európai Unió egyetlen olyan tagállama, amelyik szeretne hozzáférni a covid-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére létrehozott alap forrásaihoz, de nincs jóváhagyott terve az elköltésükre. Az Európai Bizottság mindaddig nem fizeti ki a Helyreállítási Alapból lehívható 5,8 milliárd eurót, amíg a kormány nem tesz kemény intézkedéseket a korrupció ellen.
Ennél azonban jóval nagyobb az az összeg, amit a jogállamisággal, a média helyzetével és a bíróságok függetlenségével kapcsolatos problémák miatt tartanak vissza. Az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetéséből a Magyarországnak járó nagyjából 9000 milliárd forint elköltését sem lehetett megkezdeni. Ehhez egy úgynevezett partnerségi megállapodást kellene kötni az Európai Bizottsággal – de ennek is kemény feltételei vannak.
A kormánynak elég szűk a mozgástere abban, hogy mire költhetik a helyreállítási alap forrásait. Erről beszélt az rtl.hu-nak Weindhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője.
„A helyreállítási program teljes keretének 37 százalékát klímavédelmi jellegű intézkedésekre kell elkölteni: energiahatékonyság növelésére, megújuló energiák felhasználásának támogatására és egyéb olyan intézkedésekre, amik a klímavédelmet segítik. További legalább 20 százalékot a digitalizáció segítésével kapcsolatos projektekre kell fordítani. Szóval a teljes keret majdnem 60 százalékánál eleve meg van kötve a kormány keze”
– magyarázta a szakember.
Nincs ez máshogy a kedvezményes kölcsönnél sem. „A hitelkeretet döntő részében energiahatékonysági programokra kell felhasználni. Tehát gyakorlatilag ebben is meglehetősen meg van kötve a kormány keze” – mondta. A szakember szerint a helyreállítási alap forrásait a kormány nem tudja elkölteni a költségvetés lyukainak befoltozására.
„A helyreállítási program teljes mértékben utófinanszírozású, ami azt jelenti: először meg kell valósítani az adott projekteket a meghatározott előírásoknak megfelelően. És csak ezt követően, ennek ellenőrzése után érkezik utólagosan pénz a magyar államkasszába. Minden szempontból meghatározott, hogy mire tudjuk elkölteni ezeket a pénzeket”
– magyarázta a szakember.
Az rtl.hu-nak nyilatkozó elemző szerint sürget az idő. „Ha a tárgyalások elhúzódnak, az őszi hónapokban nem sikerül lezárni a jogállamisági eljárást és emiatt a helyreállítási programunkat szilveszter napjáig nem hagyják jóvá, akkor a szabályok alapján a helyreállítási program közel 80 százalékát véglegesen elbukja a kormány. Ez a nagy kockázat, mert ez a 4,5-5 milliárd eurónyi összeg támogatás, nem pedig hitelkeret” – mondta Weinhardt Attila.
Ez súlyos javaslat lesz, nem szimbolikus jellegű
Az Európai Bizottság a Reuters értesülései szerint egy hónap haladékot adott az Orbán-kormánynak arra, hogy megoldják a jogállamisággal kapcsolatos problémákat. A lap ezt egy magas rangú brüsszeli illetékesre hivatkozva írta meg.
Ha a határidő eredménytelenül telik le, akkor javasolni fogják a 2021-2027 közötti uniós pénzek jelentős részének felfüggesztését.
„Ez súlyos javaslat lesz, nem szimbolikus jellegű”
– magyarázta a lap forrása.
A szankciót ráadásul nem tudná egyetlen tagállam megvétózni. A pénzek felfüggesztéséről az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács minősített többséggel dönt. Tehát ha legalább 15 tagállam támogatja, amelyek az Európai Unió lakosságának legalább 65 százalékát képviselik, akkor lehet további forrásmegvonással büntetni az Orbán-kormányt.