
Az EU-átlag 70 százalékát éri csak el a magyar háztartások fogyasztása, ennél egyedül Bulgáriában rosszabb a helyzet.
Közzétette az Eurostat a háztartások fogyasztásáról szóló statisztikáit. Vásárlóerő-paritással számolva – vagyis az országok ár- és bérszínvonala közötti különbségeket is figyelembe véve – az jött ki:
a magyarok egy főre jutó fogyasztása az EU-átlag 70 százalékát érte el 2021-ben. Az unióban ennél csak a bolgár adat a rosszabb, a szlovákkal egy szinten vagyunk, de már Romániától és Szlovéniától is jelentős az elmaradásunk
– írja a hvg.hu.
Ausztria pedig a maga 115 százalékos mutatójával már mint ha egy más világ lenne, az ottaninál az egész EU-ban csak a luxemburgi, a dán, a német és a holland adat jobb. A térképen csak azért vannak a magyarnál és a bolgárnál is rosszabb mutatók, mert a Balkán nem EU-tag országainak adatait is szemléltetik rajta.
Ami pedig az egy főre jutó GDP-t illeti, ebben az EU-átlag 76 százalékát jelenti a 2021-es magyar mutató. Ebben nem állunk annyira rosszul, mint a fogyasztási mutatóban, de így is az unió hetedig legalacsonyabbja a mienk.