Európai országok és nem európai NATO-tagállamok által delegált katonai vezetőket és kiképzőket ejtett foglyul a szakadár „Donyecki Népköztársaság” milíciája, akiknek sorsát a Mariupolban hadifogollyá vált „nacionalistákkal” és „ukrán háborús bűnösökkel” együtt fogja tárgyalni a DNR ügyészsége – állította Elena Siskina, a szakadár „népköztársaság” büntetőjogi törvényszékének elnöke a RIA Novosztyinak.Azt az állítást, hogy NATO-tagállamok katonái, kiképzői is orosz őrizetbe kerültek, semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá Siskina. Sem nyugati, sem ukrán források nem írtak még arról, hogy NATO-katonák orosz hadifogságba kerültek, hivatalosan minden nyugati ország katonája elhagyta Ukrajnát az orosz invázió kezdete előtt.
Az orosz szakadárok többször is beszéltek arról, hogy széles körben dokumentált, „nemzetközi törvényszék” előtt tárgyalják majd a Mariupolnál fogságba került ukrán harcosok tárgyalását, akiknek az oroszok szerint „háborús bűncselekményekért” kell felelniük.
Ezen tárgyalások során vélhetően kiderül az is, hogy kiket gondolnak az oroszok „NATO-kiképzőknek és katonai vezetőknek” és hogy pontosan milyen „háborús bűnökkel” vádolják őket.
Megkapják az ukránok az áhított amerikai csodafegyvert, ami fordíthat a háború menetén