A pedagógusok sztrájkbizottságát alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) május 25-én közös levélben hiába kérték arra Novák Katalin államfőt, hogy ne írja alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvénymódosítást, az egykori családokért felelős miniszter aláírta azt.
A szakszervezetek azt kérték a köztársasági elnöktől, hogy a módosítást küldje meg az Alkotmánybíróságnak normakontroll eljárásra.
A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. Egy esetleges sztrájk a munkáltató működésében legfeljebb minimális fennakadást okoz, a sztrájkjog nyomásgyakorló, ellenállási funkcióját nem tudja betölteni. A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintik.
A tanároknak a sztrájk mellett is
meg kell oldani a gyerekek felügyeletét 7 és 17 óra között, és ezt legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni;
járványhelyzetben nem szabad csoportokat összevonni;
az étkeztetést a megszokott helyen, módon és időpontban kell megoldani;
az érettségiző osztályok számára a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát kötelező megtartani, mindenki másnak minden tárgyból az órák felét;
és a sajátos nevelési igényű vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek számára valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást meg kell tartani.