Itt az inflációellenes csomag-javaslat: 100 ezer forintot követel a DK az arra rászorulóknak

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

„Kevesebb mint két hónappal az április választások után mára kristálytisztán látszik, hogy Orbán Viktor törvénytelen kormánya soha nem látott megszorításcunamit zúdít a magyar emberek nyakába. Ezért a DK múlt pénteken egy négy pontból álló, inflációt ellensúlyozó javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek. Erről a 4 intézkedésről a DK külön-külön is beszélni fog a következő napokban.” – Írja Oláh Lajos a DK országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke.

Ellensúlyozni kell az inflációt

„A Demokratikus Koalíció nem kér a törvénytelen kormány adóemeléseiből és megszorításaiból. Ezért az infláció ellensúlyozását célzó javaslatcsomagunk egyik pontjaként arra szólítjuk fel a kormányt, hogy juttasson egyszeri, minimum 100 ezer forintos kárpótlást. Ezt minden gyereket nevelő családnak, az átlagnál kisebb jövedelmű nyugdíjasoknak, az átlagjövedelemnél rosszabbul kereső közalkalmazottaknak és a súlyos fogyatékkal élőknek kell kapniuk” – írja közleményében a párt.

„Ezek a társadalmi csoportok azok, amelyek elsőként érzik a saját bőrükön a kormány történelmi megszorításait. Nekik nem újabb adókra, dráguló élelmiszerárakra, elszabaduló törlesztőrészletekre, megfizethetetlen telefonszámlákra, hanem segítségre van szükségük. Itt az ideje, hogy Orbán törvénytelen kormánya a bajban lévő magyar emberek oldalára álljon” – véli a Demokratikus Koalíció.

 

loading...