
Hosszú anyaggal állt elő a Direkt36 oknyomozó csapata arról, hogy milyen volt belülről az ellenzéki kampány összeomlása. Volt, aki arról beszélt, hogy
„Régóta vagyok a politikában, de én úgy még embert nem hallottam beszélni, ahogy Márki-Zay beszélt”.
A Direkt36 cikke szerint Márki-Zay nem kért a kampányszakemberek tanácsaiból. Az őt ismerők szerint rendkívül magabiztos, a saját képességeiben és tudásában a végletekig hívő politikus közölte, hogy ő fogja irányítani a kampányát a felesége segítségével, mert az üzleti életben is azt szokta meg, hogy a cégek élén álló ember hozza a döntéseket. Márki-Zay mindezt arrogáns hangon közölte a tanácsadókkal.
„Kik vagytok ti? Nem tudtok semmit” – közölte a politikus az egyik résztvevő szerint. „Régóta vagyok a politikában, de én úgy még embert nem hallottam beszélni, ahogy Márki-Zay beszélt”
– mondta a forrás.
A cikkben arról írnak, hogy Márki-Zay egy szűkkörű bizalmas találkozón töltötte 2021. október 16. estéjét. Épp az addigi politikai pályafutásának csúcspontja előtt állt, másnap volt esedékes ugyanis az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményhirdetése. A szombat esti találkozó idején már világos volt, hogy ő lesz a győztes, ezért a megbeszélés témája is az volt, hogy milyen feladatok várnak rá a miniszterelnök-jelölti szerepben.
A találkozót a hódmezővásárhelyi polgármester régi szövetségese, Kész Zoltán korábbi parlamenti képviselő szervezte, aki előzőleg megkért két tapasztalt kampánytanácsadót, hogy állítsanak össze egy tervet Márki-Zaynak. Az egyikük Tóth Péter volt, aki korábban Kész kampányait is vezette, és irányított számos sikeres kampányt Budapest 13. kerületében (ahol az apja, Tóth József a polgármester), valamint az ország más pontjain. A másik meghívott tanácsadó az országos politikában szintén régóta jelenlévő Ruff Bálint volt, aki jelenleg többek között Botka László szegedi polgármester mellett dolgozik.
A találkozó egy újbudai lakásban volt, ahol a tanácsadók elkezdték magyarázni, szerintük milyen stratégiát kellene követnie a politikusnak. Tóth és Ruff elmondta neki, hogy a siker érdekében tovább kell haladnia azon az úton, amelyen az előválasztási küzdelem során elindult. Márki-Zay azzal tudott győzni, hogy kívülállóként, az ellenzéki pártoktól független szereplőként tűnt fel, és olyan embereket is meg tudott szólítani, akik nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem általában a politikai rendszerrel voltak elégedetlenek.
A tanácsadók óva intették Márki-Zayt attól, hogy hatalmi alkudozásokba kezdjen az ellenzéki pártok vezetőivel, mert szerintük így le fogják őt darálni. Közölték vele azt is, hogy szerintük nagyjából egy hete van arra, hogy átvegye a kommunikációs és tartalmi irányítást az ellenzéki összefogás felett, és ha nem teszi meg, akkor meg fog bukni.
Azt javasolták neki, hogy a választási győzelem által adott felhatalmazással élve hívja őket össze már hétfőre, és nyilvánosan tegyen eléjük egy listát a feltételeiről, például arról, hogy kik azok a levitézlettnek számító politikusok, akik nem kaphatnak vezető szerepet a kampányban. A tanácsadók azzal érveltek, hogy az előválasztási eredmény olyan nagy legitimációt ad Márki-Zaynak, hogy lényegében bármilyen politikai kérést megfogalmazhat a pártvezetőknek, ők kénytelenek lesznek azt elfogadni.
A két szakember azt is javasolta Márki-Zaynak, hogy törekedjen az előválasztási kampányban megszerzett lendület megőrzésére. Felvetették neki például azt, hogy a következő pár napban tartson Budapesten egy nagy bulit, amelyre meghívja az előválasztás lebonyolításában részt vett több ezer aktivistát.
Kész részben azzal a céllal szervezte a találkozót, hogy meggyőzze Márki-Zayt, bízza rá a kampányának irányítását a tanácsadókra. Tóth közölte, hogy ő ingyen vállalja a munkát, de az a feltétele, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot.
Márki-Zay ugyanakkor nem kért a kampányszakemberek tanácsaiból. Az őt ismerők szerint rendkívül magabiztos, a saját képességeiben és tudásában a végletekig hívő politikus közölte, hogy ő fogja irányítani a kampányát a felesége segítségével, mert az üzleti életben is azt szokta meg, hogy a cégek élén álló ember hozza a döntéseket. Márki-Zay mindezt arrogáns hangon közölte a tanácsadókkal. „Kik vagytok ti? Nem tudtok semmit” – közölte a politikus az egyik résztvevő szerint. „Régóta vagyok a politikában, de én úgy még embert nem hallottam beszélni, ahogy Márki-Zay beszélt” – mondta a forrás.
Márki-Zay a Direkt36-nak megerősítette, hogy volt egy ilyen beszélgetése a tanácsadókkal. Azt mondta, valóban egyértelművé tette nekik akkor, hogy nem akar velük semmilyen formában együttműködni, mert úgy érezte, hogy túlságosan rá akarnak telepedni a kampányára. Hozzátette, hogy tényleg nyers stílusban beszélt velük, mert egyébként is jellemző rá, hogy azonnal megmondja, ha valamivel nem ért egyet. „Nem udvariaskodok” – jegyezte meg.
A találkozó másnapján kihirdetett eredmény szerint Márki-Zay nagy fölénnyel nyerte az előválasztást, a tanácsadók javaslataiból viszont lényegében semmit nem fogadott meg.
Nem lehet persze tudni, hogy mennyiben alakult volna másképp a választás, ha Márki-Zay hallgat a Kész által meghívott tanácsadókra. A végeredmény – a Fidesz újabb kétharmada és az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok szavazótáborának jelentős csökkenése 2018-hoz képest – ugyanakkor azt mutatta, hogy az előválasztás után folytatott kampány egyértelmű kudarccal zárult.
A Direkt36 az elmúlt másfél hónapban azt kutatta, hogy mi zajlott a színfalak mögött az ellenzéki kampányban. Több mint harminc olyan emberrel beszéltünk, akik aktív résztvevői vagy közeli megfigyelői voltak az eseményeknek. A többségük névtelenséget kért arra hivatkozva, hogy így szabadabban tudnak beszélni a kampány belső ügyeiről.
Olyan kép rajzolódott ki, amely alapján egyáltalán nem csoda, hogy az ellenzék csúfos választási vereséget szenvedett. Bár a Fidesz óriási erőforrásaival és propagandagépezetével szemben eleve kevés esélyük volt, a sikert akadályozta a saját belső megosztottságuk, a fontosabb szereplők közötti rivalizálás és bizalmatlanság, valamint Márki-Zaynak és más vezetőknek a képességbeli hiányosságai is.
10+1 mondat Márki-Zaytól, aminek a fideszes kétharmadot köszönhetjük