Orbán ma akkorát égett, mint még soha: retteghet Ferenc pápa telefonhívásától

Kép forrása: MTI

Orbán Viktor megint saját magát hozta nagyon kínos helyzetbe.

Az Ellenszél is beszámolt róla, hogy amikor a magyar miniszterelnök a választás utáni első hivatalos útja során a Vatikánban járt, egy titkos orosz tervről beszélt Ferenc pápának. Mi leginkább azért vártuk Putyin győzelmi napi beszédét, hogy kiderüljön, mit tud Orbán Viktor, amit még a nyugati titkosszolgálatok vezetői sem.

Hirdetés

Orbán ugyanis azt mondta a katolikus egyházfőnek, hogy az oroszok kiterveltek valamit, amitől május 9-én vége lesz a háborúnak.

Putyin beszédében vártuk a nagy bejelentést, azonban ez elmaradt. A szónoklatnak vége, és immár kijelenhetjük, hogy Orbán Viktor csak előadta Ferenc pápának, hogy bennfentes tudásával a háború végének időpontját is tudja.

Az igazság ezzel szemben az, hogy Orbánt sosem avatta be Putyin a háború részleteibe, mivel nem szövetségesként, hanem alattvalóként tekint a magyar miniszterelnökre. Orbán pedig levizsgázott a keresztény erkölcsből: belehazudott a katolikus egyházfő arcába.

Orbán akkorát égett, mint a rongy: újabb felvételek kerültek elő, amelyeken látszik, hogyan alázta meg őt Putyin

loading...
About Jabronka Richárd 11229 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.