
A pár nappal ezelőtt megrendezett Orbán-Putyin találkozó után az egész ország megdöbbent azon, hogy milyen hosszú asztalnál foglaltak helyet a tárgyaló felek. Orbán a péntek reggeli rádiós beszédében azzal magyarázta a több méteres asztalt, hogy
„az orosz elnökre vigyáznak, az mégse Magyarország”, illetve „Oroszországban azért nagy a tét, az egy nagy katonai hatalom”.
De most újabb felvételek láttak napvilágot, amelyek alapján kijelenthető: Putyin csak Orbánt alázta meg a focikapu méretű asztallal, másokat sokkal közelebb engedett magához.
Két nappal a magyar kormányfő látogatása után Putyin az argentin elnököt fogadta:
A 444 több képet is összegyűjtött az elmúlt hetekből, amelyek moszkvai hivatalos látogatásokat örökítenek meg, és mindegyiken sokkal közelebb engedte magához a vendéget Putyin, mint Orbánt. Orbánnal nem is készült olyan fotó, amin kezet fognának, míg másokkal ezt is megejtette.
Mielőtt az orosz államfő fogadta volna Orbán Viktort, állami kitüntetéseket osztott ki, kézfogással, közös fotóra összeállással, koccintásokkal. Ezzel szemben Orbánnal a terem egy-egy végébe állva, a poharukat a magasba emelve „koccintottak.”
A fehérorosz elnök, Lukasenka karnyújtásnyira volt tőle, amikor december végén találkoztak:
Kirill orosz pátriárkát pedig, akit Orbán előtt fogadott Putyin, kézfogással köszöntötte:
Ha ez nem lenne elég megalázó Orbán Viktor számára, akkor íme egy kép, ami pont aznap készült, amikor ő találkozott Putyinnal: