
Találkozót kért a kormánytól Ukrajna magyarországi nagykövete Ljubov Nepop. Orbán ugyanis Ferenc pápának azt mondta a látogatásakor, hogy tudja, mikor lesz vége a háborúnak. Ferenc pápa aztán a Corriera della Serának adott interjújában közhírré tette, hogy a magyar miniszterelnöknek tudomása van az oroszok tervéről, mely szerint május 9-én vége lehet a mészárlásnak. Erről korábban az Ellenszél is beszámolt.
„Tudjuk, hogy sokszor a partnereinknek több információjuk van mint nekünk, és nagyon fontos lenne, hogy mi is megkapjuk őket, hiszen fontos lehet a háború befejezéséhez, hogy tudjunk hasonló tervekről” – mondta Ljubov Nepop.
Több kérdésre is úgy reagált, hogy hivatalos információkat szeretnének kapni, nem pedig sajtóhírekre alapozni a véleményüket, ezért is kértek találkozót.
A külügyminisztériummal együttműködünk, néha kapunk találkozót, néha nem”
– tette hozzá az Azonnalinak adott interjújában a nagykövet.
Orbán minden bizonnyal bizalmasan szeretett volna „villogni” Ferenc pápa előtt, mivel azt akarta mutatni: akkora a hatalma, hogy még a háború végének pontos dátumát is tudja.
A pápa viszont nem szereti a hiúságot, így közérdekűnek tartotta ezt az információt, hiszen, ahogy a parlament alakulóülésén is elmondták: a katolikus egyházfő békepárti.
Várjuk Orbán Viktor magyarázatát, reméljük, elmondja majd az információit az ukrán nagykövetnek is.