A választás óta az első nagy tüntetést tartják Budapesten, mert ikonikus ellenzékit zártak rácsok mögé

Fotó: Ellenszel.hu

Előzetes letartóztatásba került a G Ras néven ismert Komáromy Gergely. A rapper-aktivista a ligetvédő tüntetések miatt került rács mögé. Tüntetést szerveznek a bezárása ellen – írja a hvg.hu. Kisgyermeke és felesége várja haza.

Komáromyt és kilenc társát csoportos garázdaság bűncselekményével vádolják 2017 óta, az ügy tárgyalási szakasza nemrég kezdődött el – derül ki abból a felhívásból, amelyet barátai tettek közzé. Az aktivista ellen 2019-ben adtak ki elfogatóparancsot, akkor ő próbálta kideríteni, mi állhat a háttérben. Az akkori információk szerint az elfogatóparancsot azért adták ki, mert nem jelent meg a bíróságon, mire ő azzal védekezett, hogy nem értesítették arról, hogy meg kellett volna jelennie.

A Facebookon olvasható felhívás szerint most is ez történhetett, ellene újabb elfogatóparancsot adtak ki március közepén, majd április 12-én előzetes letartóztatásba helyezték, mint írják, annak ellenére, hogy jogkövetően felvette a kapcsolatot a bírósággal. Ez elleni tiltakozásul szerveznek szombat délutánra tüntetést a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt.

Arról a fiatalemberről van szó, aki ezt a dalt írta:

Elkészült a legjobb kormányellenes klip: végre valami elindult!

loading...