A székesfehérvári polgármester szerint helyi szinten sem voltak egyenlőtlenek az esélyek, Márton Rolandnak, az ellenzék jelöltjének annyi plakátja volt, mint például a fideszes Vargha Tamásnak. Az ellenzék felelőssége, hogy nem szerepeltek a helyi tévében, mivel nem hívták meg a csatornát a rendezvényeikre, és nem adtak interjút nekik, mondta. Szerinte az ellenzéki jelölt sokkal többet szerepelt a városi tévében 2010 óta, mint ő 2010 előtt.
„Ezzel nem azt mondom, hogy akár helyi, akár országos szinten a közmédia ügyét ne lehetne az asztalra tenni, de azt állítani, hogy az ellenzék közel egy milliós szavazatvesztését ez okozta, erős túlzás. Az országos közmédia védelmében pedig csak egy mondat: soha annyit lokális hírrel nem tudtunk bekerülni az országos közmédiába, mint az elmúlt években.”
A választási eredmények tanulságairól azt mondta Cser-Palkovics, hogy azokban a szavazókörökben nem teljesítettek jól, ahol a fiatal középosztály él, pont az a réteg, amelyiknek rengeteg támogatást ad a kormány. Úgy látja, hogy ellenzéki oldalon nem a legesélyesebb jelöltek indultak Székesfehérváron, hiába nyertek az előválasztáson.
Az önkormányzatok helyzetéről is kérdezték Székesfehérvár polgármesterét. Szerinte „már most alulfinanszírozott az önkormányzati rendszer”, és ha nem lesz változás a jövőben, az egyre több önkormányzatnál fog működési gondokat okozni, ami ugyanúgy érinti majd a kistelepüléseket és a kisebb bevétellel bíró nagyvárosokat is. Arról nincs információja, hogy a kormány változtatni akar az önkormányzati törvényen.
A kormánypárti újságíró Bencsik Gábor keményen szembefordult Orbán közmédiájával